Csupasport: nőies maradt a Ms. Olympia-győztes

Vágólapra másolva!
2020.05.25. 21:04
Korábbi sorozatunkban bemutattuk a Mr. Olympia győzteseit, most tíz testépítő fitneszmodell következik. Az első, nőknek kiírt versenyen Rachel McLish nyert, aki nem az izomnövelésben hitt.

A most 64 esztendős Rachel McLish testépítő Texas államban nőtt fel, a középiskolában tagja volt a cheerleadercsapatnak, majd egészségügyi és táplálkozástudományi szakon szerzett diplomát 1978-ban. Az iskola után egy egészségklubban kezdett el dolgozni, amely partnerségre lépett egy edzőteremmel, sőt, további két termet nyitottak.

Lisa Lyon testépítő, a klub menedzsere pedig addig kapacitálta McLisht, amíg elkötelezte magát a testépítés mellett. Ráadásul az egészség- és sportklub megnyitása egybeesett a női versenyek térhódításával, így minden adva volt a sikeres karrierhez.

McLish 1980-ban megnyerte az amerikai bajnokságot, majd Auby Paulickot legyőzve a Ms. Olympia trónja is az övé lett.

Nőies idomait megtekintheti acsupasport.huweboldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik