Cselgáncs: Tiszeker Ágnest meglepte Ungvári Attila doppingügye

Vágólapra másolva!
2011.03.09. 14:23
Tiszeker Ágnest, a Magyar Doppingellenes Csoport ügyvezető igazgatóját meglepte Ungvári Attila doppingesete.

„Ungvári Attilának nem az első esete volt, hogy Stanazolt találtak a szervezetében, hiszen a bakui mintájában is megtalálták ezt a szert – nyilatkozta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Tiszeker Ágnes, a Magyar Doppingellenes Csoport ügyvezető igazgatója. – Engem is meglepett ez az eset, hiszen sem vele, sem a testvérével nem volt soha gondunk, és a dzsúdó nem egy doppingérzékeny sportág, ezért is meglepő, hogy egy 22 éves tehetséges sportoló ilyen helyzetbe került, de egyelőre nem doppingvétségről beszélünk, csak egy pozitív A-mintáról."

A szervezet vezetője elmondta: nem számít, hogy elavult szert mutattak ki a vizsgálatok, hiszen a doppingolás és a doppingellenőrzés terén nem lehet semmit kizárni. Ugyanis az anabolikus szteroidok a pozitív eredmények 60-70 százalékát alkotják. A Stanazol kiváló erőfejlesztő, és a küzdősportokban, ahol ez nagyon fontos, ott az anabolikus szteroidok toronymagasan vezetnek. Kétségtelen, hogy ez nem egy új szer, de ma is használják őket, mivel olcsón hozzáférhetőek akár az interneten is.

„Manapság az IGF a legelterjedtebb dopping – folytatta a Tiszeker Ágnes. – Ez egy inzulinszerű növekedési faktor, hasonló a hatása, mint a növekedési hormonnak. A máj termeli, és kifejezetten a vázizomzatra hat, óriási izomzatot lehet vele elérni. A kimutatása nagyon könnyű, amennyiben az izomzatból lehet mintát venni, de ez nem lehet eszköze a doppingellenőrzésnek. Tudjuk, hogy nagyon sokan használják, a kérdés az, hogy mikor jutunk el oda, hogy a laboratóriumok vérből vagy vizeletből ki tudják mutatni.

A megoldás közel van, így lesznek még nagy meglepetések a londoni olimpia előtt, hiszen a Nemzetközi Doppingellenes Szövetség, a WADA is igyekszik úgy robbantani ezt a bombát, hogy az ötkarikás játékok előtt robbanjon."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik