Cselgáncs: pozitív koronavírustesztek, 25-en karanténban

H. K.H. K.
2020.09.09. 11:09
null
Pozitív koronavírustesztek, 25-en önkéntes karanténba vonultak (Fotó: Török János/Délmagyarország – a kép illusztráció)
Kedden összeült a Magyar Dzsúdószövetség versenysportbizottsága, hogy többek között megtárgyalja a koronavírus-járvány elleni védekezést, ám már vasárnap kimutatták a fertőzést a dunavarsányi edzőtáborban. Ezt tegnap estig nem hozták nyilvánosságra, ami az olimpiai bajnok Kovács Antal alelnök szerint hiba volt, de már pótolták a mulasztásukat – írja a Magyar Nemzet.

 

Csernoviczki Csaba, az Ippon Judo Tatabánya vezetőedzője elmondta, „agyrém” a szituáció, feltéve a kérdést: mi másra gondolhatna, mint arra, hogy el akarják sumákolni a dolgokat?

Nagy András: Akiknek kellett, megadtuk az információkat

„Minket is meghívtak a táborba, amit a pandémiás helyzet miatt lemondtunk. Szeptember elsején a gyerekek bemennek az iskolába, ott összekeverednek, és utána menjenek egyből edzőtáborba, ez agyrém. A sportágban nem lehet eltitkolni, hogy a Honvédban van koronavírusos eset, nem is egy, mégis ide hirdették meg a keretedzést, s ugyan a holnapi már elmarad, azt nem közölték, hogy ennek mi az oka. Mi másra gondolhatnék, mint arra, hogy el akarják sumákolni a dolgokat?!”

A szakember felvetésére reagált Kovács Antal, a magyar szövetség elnöke.

„Legelőször szögezzük le, minden sportolónk esetében az egészség a legfontosabb, még az olimpiai eredményeknél is fontosabb. Azzal egyetértek, hogy gyorsan ki kellett volna adnunk egy közleményt, hiba, hogy ez nem történt meg, de már pótoltuk a mulasztásunkat, minden információ kikerült a honlapunkra. Megítélésem szerint a dunavarsányi edzőtáborban helyesen jártunk el, mert amikor az egyik kislány esetében felmerült a fertőzés gyanúja, rögtön leállítottuk a szőnyegedzéseket. Vasárnap pedig mindenkit úgy küldtünk haza, hogy fennáll a veszély, tekintse magát pozitívnak, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Vasárnap este jött meg a kislány tesztjének az eredménye, pozitív lett, így természetesen maradnia kell a karanténban. Azt mindenképpen megjegyezném még, hogy a Dunavarsányban történteket nem szabad összemosni azzal, hogy erőltetjük a központi keretedzéseket, edzőtáborokat. Amikor az elnökség erről határozatot hozott, amit egyébként én készítettem elő, akkor még nem tartott ott a koronavírus-helyzet, mint most.”

Mint a Magyar Nemzeten olvasható, a dzsúdószövetség kedd este közölte, hogy két versenyzőnek lett pozitív a koronavírustesztje, huszonöten emiatt önkéntes karanténban vannak, illetve a keretedzések leálltak.

A TELJES CIKKET ITT OLVASHATJÁK EL!

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek