Cselgáncs: a hét végén Budapesten indul újra a nemzetközi judoélet

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 07:28
null
A legutóbbi, budapesti Grand Prix-től eltérően ezúttal 3 tatamin és nézők nélkül zajlik majd a verseny (Fotó: MTI/Czagány Balázs)
A koronavírus-járvány miatti leállást követően Budapesten indul újra a nemzetközi cselgáncsélet. A péntektől vasárnapig hazánkban zajló Grand Slamen a világ legjobb versenyzői lépnek tatamira. Harminchat magyar versenyzőnek szurkolhatunk.

A Hungaroringen nyáron megrendezett Formula–1-es futam és a Duna Arénában december közepéig futó úszó ISL-sorozat után újabb sportbuborék létesül fővárosunkban, ahol a koronavírus-járvány miatti leállást követően a péntektől vasárnapig tartó Grand Slam-versenyen indul újra a nemzetközi cselgáncsélet. Budapest az ötven kiírást megélő Hungária-kupa-, majd öt Grand Prix-rendezés (2014–2019) után először bonyolíthat Grand Slamet, amely a világbajnokság és a Mesterek Tornája után a legtöbb világranglistapontot adó viadal a sportágban. Az esemény már újra beszámít az olimpiai kvalifikációba, így nem véletlen, hogy a világ színe-java felvonul majd a Papp László Budapest Sportarénában – hat olimpiai és egy rakat világ- és Európa-bajnokot köszönthetünk ezúttal Magyarországon.

Az áttörést, vagyis a versenyeket már tűkön ülve várta a világelit, amely legutóbb februárban a düsseldorfi Grand Slamen mérhette össze tudását, meglehetősen régen ahhoz, hogy szinte egyöntetű vélemény legyen: elérkezett az idő a talpra állásra, további kivárás esetén ugyanis a sportág jelentős anyagi és presztízsveszteségeket könyvelne el. Bár az európai járványhelyzet, így a magyarországi számok is meglehetősen aggasztóak, a Magyar Judo Szövetség vezetői már a nyár folyamán olyan szigorú járványügyi protokollt dolgoztak ki, amellyel talán biztonságosan megrendezhető a három tatamin zajló nemzetközi torna.

Hogy milyen szűrőrendszeren kell keresztüljutni a világ legjobbjainak? Magyarország területére két negatív PCR-teszttel kötelesek belépni a résztvevők, ezt követően a szállodába érkezéskor, valamint a mérlegelés napján is mindenki tesztköteles lesz, hogy garantálható legyen a buborék sértetlensége. A tesztüzem már beindult, több nemzet is elfoglalta szobáit a szállodákban, s a versenyzők a hotelszobájukban 12 vagy valamivel több órás vesztegzárban várják sorsukat, a negatív vagy éppen pozitív teszteredményt.

A szűrőrendszer első olvasatra biztonságosnak tűnik, de mennyire tudják Covid-szempontból sterilizálni a három szállodából és az Arénából létrejövő buborékot, miként lehet kontroll alatt tartani a viadal majdnem ezer részvevőjét? Nos, meglepő lenne, ha „teljes negativitás” jellemezné a budapesti tornát, hiszen a US Open, a Formula–1 és most a Giro d'Italia statisztikái is azt mutatják, a szigorú szabályok betartatása ellenére is igazi hazárdjáték a koronavírus idején egy világesemény megrendezése.

A tokiói olimpiára vezető utat azonban ki kell taposni, s nagy büszkeség, hogy ezt az úttörő szerepet a Magyar Judo Szövetség vállalta fel. Sikeres rendezés esetén, a budapesti GS lehet a soron következő nemzetközi viadalok prototípusa, így akár a jövő évi nyári tokiói olimpiáé is. Péntektől tehát 69 ország 459 versenyzője lép tatamira a budapesti buborékban, s szorítsunk azért, hogy az előttünk álló 24 óra nem tizedeli meg jelentősen a súlycsoportokat.

Fotó: Tumbász Hédi
Fotó: Tumbász Hédi

INTERJÚ Tóth Krisztián világbajnoki ezüstérmessel

– Végre-valahára?     
– Valahogy úgy. Nagyon vártuk már, hogy ismét elinduljon a nemzetközi sorozat. Sok volt a kérdőjel az elmúlt hónapokban, de szerencsére jó súlyban, jó kedvvel, jó fizikai állapotban várhatom a versenyt.

– Legutóbb tavaly decemberben állt tatamin nemzetközi versenyen. Azért ez elég nagy idő.     
– Éppen ezért két héttel ezelőtt részt vettem a Bundesliga-döntőn, ahol fel tudtam mérni, hogy milyen formában vagyok. Minden meccsemet behúztam, vagyis aggodalomra nincs ok. Úgy érzem, az edzőmmel és a csapattársaimmal mindent megtettünk annak érdekében, hogy színes, kreatív és hasznos legyen a felkészülésünk. Nyilván az elmúlt hónapokban a láng kicsit alábbhagyott, de ez a budapesti Grand Slam reményt ad a sportágnak.

– Bombaerős mezőnyben kell bizonyítania. Mit vár magától a versenyen?     
– A kilencven kilogramm mezőnye mindig bombaerős. Teljesen mindegy, hogy mikor és hol versenyzünk, akár a Marson is indulhatnánk, nem adnák olcsón az érmeket. Most a világranglista első tíz helyezettjéből kilenc itt lesz, de mindent megteszek azért, hogy az élmezőnyben zárjak.

Fotó: Földi Imre
Fotó: Földi Imre

INTERJÚ Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmessel

– Eredményesen telt az elmúlt fél év?     
– Volt az nyolc hónap is, hiszen pontosan annyi ideje nem versenyeztem. Úgy gondolom, a körülményekhez képest nem állok rosszul, de hogy pontosan hol tartok, azt csak pénteken, a versenyen tudom meg.

– Ilyen hosszú kihagyás után milyen lesz visszaállni?     
– Van tapasztalatom már nagy kihagyásban, de szerencsére nem sokszor kellett megélnem. Egy biztos: ilyenkor nem megy minden elsőre zökkenőmentesen, türelmesnek kell lennünk magunkkal. Ami azonban bizakodóvá tesz, hogy a fogyásom jól sikerült, megfelelő fizikai állapotban vagyok.

– Az ön esetében is erős mezőny várható?     
– Európából szinte mindenki elindul, itt lesznek a mongolok, csak japán hagyja ki ezt a Grand Slamet. Sajnos, nem is leszek kiemelt most. Hogy mit várok magamtól? Nehéz megfogalmazni, szeretném, ha a taktikámat jól betartva tudnék dzsúdózni, és akkor bármi lehet.

CSELGÁNCS GRAND SLAM VERSENY, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
A PROGRAM
Október 23., péntek:  
férfi 60 és 66 kg, női 48, 52 és 57 kg
Október 24., szombat:  férfi 73 és 81 kg, női 63 és 70 kg
Október 25., vasárnap:  férfi 90, 100 és +100 kg, női 78 és +78 kg
(A selejtezőket 10, a bronzmérkőzéseket és a döntőt 17 órától rendezik meg.)

A MAGYAR GRAND SLAM-CSAPAT
Férfiak. 60 kg:  
Szabó Csaba (Budaörsi SC), Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Naji Dávid (Kaposvári JK).  66 kg:  Pongrácz Bence (UTE), Szegedi Dániel (Ceglédi VSE), Szeredás Botond (Nippon Sport JC).  73 kg:  Ócsai Sándor (Ceglédi VSE), Tóth Botond (Szegedi JSE), Détári Dániel (Ceglédi VSE), Hegedűs Bendegúz (UTE).  81 kg:  Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), Rajkai Róbert (MTK Budapest), Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE).  90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Gőz Roland (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC), Iklódi Máté (Ceglédi VSE).  100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Kordély Péter (Kaposvári JK).  +100 kg:  Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), Varga Donát (KSI SE)
Nők. 48 kg:
Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Mamira Luca (Toto Sport). 52 kg:  Pupp Réka (Atomerőmű SE), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC), Kriza Anna (Miskolci VSC). 57 kg:  Karakas Hedvig (BHSE).  63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Katzenmajer Kira (Mogyi-Bajai JC), Varga Brigitta (KSI SE). 70 kg: Gercsák Szabina (DVTK).  +78 kg:  Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik