Búvárúszás: Székely és Kanyó 11 aranyérmet nyert az ob-n

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 20:20
Székely Lilla és Kanyó Dénes is magabiztos versenyzéssel jelezte, hogy jó ütemben halad a felkészülésük a világjátékokra. A két búvárúszó összesen 11 országos bajnoki címet gyűjtött be a Hódmezővásárhelyen megrendezett ob-n.



„Elég fáradtan érkeztem Hódmezővásárhelyre, sajnos pont a múlt hét volt az az időszak, amikor még egy nagyon nagy terhelést kellett kapnom. A következő hetekben már fokozatosan visszább veszem a tempót, csökkentem a távokat, és még tovább növelem az intenzitást. Az utolsó két és fél hétben pedig már a rápihenésen lesz a hangsúly, amit már nagyon várok” – mondta Székely Lilla, aki négy számból négyet megnyert az ob-n.


Kanyó Dénes nyolc számban indult, ebből hétben szerzett aranyérmet. „A nyolcadik is meglett volna, de ott kizártak mélyúszás miatt. Úgy érzem, hogy minden rendben, és egyre jobb formában vagyok, de mindez elmondható az összes világjátékokon induló búvárúszóról” – hangsúlyozta Kanyó.


Az egyéniben induló Székely Lillán és Kanyó Dénesen kívül a női 4x100-as váltó szerzett még világjátékok-kvalifikációt. A női kvartett a Károlyi Csilla, Senánszky Petra, Debreczeni Hajnalka, Székely Lilla összeállításban vesz részt a nem olimpiai sportágak kolumbiai világversenyén július 25. és augusztus 4. között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik