Holczreiter Sándor meglepte a világot

 

Az éremgyűjtésnek az 1960-as években nekigyürkőző nagy triász, Földi Imre, Tóth Géza és Veres Győző jóvoltából 1966-ban négy összetett világbajnoki címnél tartott a magyar súlyemelés, aztán elakadt a gépezet. Berlinben a már 34 éves Tóth szippanthatott a dobogó tetején állva a magaslati levegőből, ám a további csúcstámadások sikertelenül végződtek: 1967-ben nem rendezték meg a vb-t, az 1968-as mexikói olimpia (az ötkarikás játékok súlyemelő-viadalai 1980-ig egyúttal világbajnokságnak is számítottak) és az 1969-es varsói „csúcstalálkozó” nem hozott aranyat összetettben.

Újabb esélyt az éppen ötven éve, 1970. szeptember 12. és 20. között megrendezett columbusi vb kínált, a magyar emelők pedig nagy tettek véghezvitelének reményével érkeztek Ohio akkor alig több mint félmilliós fővárosába. Ezt támasztja alá a Népsport szeptember 5-i írása:      „A felkészülés során tett alapos megfigyelések és elemzések alapján a magyar válogatott jelenleg minden korábbi csapatunknál erősebb. Egy hónappal a VB előtt olyan fizikai állapotba kerültek legjobbjaink, amire a szakemberek szerint még nem volt példa. Ennek alapján valamennyien egyéni legjobbjuk jelentős megjavítására képesek.”

Az emlegetett hármas felbomlott, hiszen Veres már nem volt válogatott, a 38 esztendős Tóth utolsó világversenyére készült, ellenben az ugyancsak harminc feletti Földi megalapozottan játszhatott el a győzelem gondolatával légsúlyban. A csapat legnépszerűbb tagjának egyszerű, frappáns strófával is kedveskedtek társai:      „Csupa izom, csupa erő, Földi Imre súlyemelő.”      Hozzátesszük, Columbusban egyúttal óvott-védett súlyemelő volt, mert Orvos András szakvezető úgy döntött, a versenyig ne találkozzon riválisai­val (elég lesz az eredményhirdetésen, a dobogón összefutniuk...) – vagyis a tatabányai minierőmű a reggelit, az ebédet és a vacsorát is a szobájában fogyasztotta el, no meg a tréningjeit is igyekeztek akkorra időzíteni, amikor a többiek pihenőidejüket töltötték.

Két nappal a rajt előtt sportdiplomáciai sikerrel melegített a magyar küldöttség, tudniillik a hazai szövetség akkor 31 éves főtitkára, Aján Tamás bekerült a nemzetközi szervezet (1972-ig Fédération Internationale d'Haltérophilie – FIH) vezetőségébe, sőt alelnöknek is megválasztották. A pódiumon sem maradtunk hoppon, tökéletes rajtot vett a mérlegelés előtt fél órával még harminc deka súlyfelesleggel küzdő Holczrei­ter Sándor. Minden idők legjobb eredményével (342.5 kg) diadalmaskodott lepkesúlyban, sőt az első fogásnemben, nyomásban is megjavította a szovjet Vlagyiszlav Kriscsisin világcsúcsát – hihetetlenül hangzik, de 120 kilót teljesítve 6.5 kilót tett rá a korábbi rekordra. A második napon klubtársának, az „eldugott” Földinek tényleg sikerült találkoznia vetélytársaival a győzelmi dobogón, ha már Orvos András így „rendelkezett”... Az iráni mumus, Mohammad Nasziri kisebb testsúlyának köszönhetően előzte meg, így ezüstérmes lett, no és a három fogásnemben háromféle érmet érdemelt ki. Ezek után ütött be a ménkű, Aján Tamás pedig máris megtapasztalta a sportág súlyemelőrúd-érdességét...

Történt, hogy szeptember 15-én délelőtt a FIH amerikai elnöke, Clarence H. Johnson összehívta az elnökséget, és bejelentette, hogy a lepke- és légsúly hat érmese közül öt vizeletmintájában amfetaminszármazékot, feniletilamint mutattak ki (a nemzetközi szövetség vonatkozó szabálya szerint minden dobogóst doppingvizsgálat alá kellett vetni), azaz a vétkesek stimuláló szert alkalmaztak. Nevek csak délután hangoztak el, és az öt diszkvalifikált versenyző között volt Holczreiter és Földi! Noha Johnson délelőtt még arról beszélt, hogy a kizárandók helyére senki sem kerülhet, mert a többiek nem estek át doppingkontrollon, délután már komplett új sorrenddel álltak elő – természetesen a két magyar nélkül. Válaszul az érintett lengyel, magyar és szovjet csapat vezetői éjfél előtt sajtótájékoztatót tartottak, tiltakoztak, és követelték az ügy kivizsgálását. Az európai szövetség lengyel elnöke, Jan Przedpelski így nyilatkozott:      „Óriási felelősség terheli a szervezőket. Minden előírást megszegtek: 1. A vizeletminták nem voltak leplombálva; 2. A vizsgálati módszer ismeretlen; 3. a laboratóriumi vizsgálatot nem ellenőrizte a FIH orvosbizottsága; 4. három nappal később hozták nyilvánosságra az eredményt, s ekkor már nem volt kontroll-lehetőség.”      Przedpel­ski kérte, hogy a döntést tekintsék semmisnek, ugyanígy vélekedett Tóth Dezső, a magyar csapat vezetője is, hozzátéve, egészen bizonyos, hogy a laboratóriumi módszerben van a hiba.

Földi Imre elbújva készült a versenyre

A Népsport többek között arról is beszámolt, hogy Johnson elnök bevallotta, nem tudja, hogy hol és milyen vizsgálatokat végeztek, sőt az FIH orvosai sem ismerték az ellenőrzési módot. A mintákat állítólag egy külterületen működő laboratórium analizálta, holott a vb-színhely szomszédságában kínálta magát a Columbus Egyetem. S ha már lúd, legyen kövér, két nap múlva ledobták a második bombát: a pehely- és könnyűsúly hat dobogósa közül négyet zártak ki a versenyből, köztük a bronzérmes, a nyomásban és lökésben világbajnoki címet szerző Bagócs Jánost. Vagyis az alsó négy súlycsoport tizenkét érmeséből kilencet tessékeltek le a győzelmi dobogóról, a helyi lapok pedig nem fogták vissza magukat a címekkel:      „A doppingevők világbajnoksága'', „A sport megcsúfolása”, „Merénylet a versenyzők ellen”.

A pehelysúlyban mindhárom érmes pórul járt, így a negyedik helyen végző Benedek János hirtelenében a módosított rangsor élén találta magát, az összetett mellett megnyerte a szakítást és a lökést is. Ő így emlékezett az 1990-ben kiadott      Telitalálat      című könyvben:      „Belepisiltünk a papírpoharakba, és ezzel kész. Az ellenőrzések többsége azonban pozitív eredményt mutatott. A súlycsoportunk első három helyezettjének vizeletében például annyi gyógyszermaradványt találtak, amennyi egy lónak elég lett volna. Igaz, ebben a laboratóriumban korábban valóban pacikat vizsgáltak, lehet, hogy ilyen értékekhez szoktak...”      Benedek nem ugrált örömében a rászakadt dicsőségtől, nem fogadta el a világbajnoki címet. Amikor a záró banketten tiszteletdíjként értékes elektromos karórát kapott, odament a versenyt a pódiumon megnyerő lengyel Mieczyslav Nowakhoz, és átadta neki az ajándékot. Átölelték egymást, Nowak elpityeredett, az oroszlányi erős ember pedig itthon fair play díjban részesült gesztusáért.

Érdekesség, hogy több pozitív minta már nem borzolta a kedélyeket, amit a doppingbotrányba keveredett országok képviselői azzal hoztak összefüggésbe, hogy a váltósúly versenyeitől kezdve      „az FIH orvosainak jelenlétében viasszal körbeöntötték és a spanyol orvos pecsétgyűrűjével lepecsételték a vizeletmintákat”.      A megbélyegzett súlyemelők nemigen reménykedhettek óvásuk kedvező elbírálásásában, ugyanakkor nem mondtak le érmeikről, trófeáikról.      „Nem adtuk vissza, mint ahogy a többiek sem adták vissza, hiszen keményen megdolgoztunk értük, s a doppingcirkusszal csak a rendezők blamálták magukat”      – mondta határozottan Földi Imre.

Ha ő nem is tartotta magát annak, Benedek végül egy évig volt világbajnoknak tekinthető, ugyanis az 1971. szeptemberi limai vb-n tartott kongresszuson a nemzetközi szövetség felmentette a doppingolás vádja alól a vétkes „kilenceket” – 39 küldöttből 22 szavazott a diszkvalifikálásuk ellen, 17-en kiálltak a döntés mellett. A nagy megkönnyebbülést hozó fejlemény nyomán a columbusi viadal nem szégyenletes, hanem a legeredményesebb világbajnokságként vonult be a magyar súlyemelő-történelembe – holtversenyben az ugyancsak egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet hozó 1972-es müncheni olimpiával.

A MAGYAROK SZEREPLÉSE

Súlyemelőink összetettben egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet szereztek, nyomásban három arany, egy bronz, szakításban egy bronz, lökésben egy arany, két-két ezüst és bronz volt a termés. Magyarország az éremtábla harmadik helyén végzett a Szovjetunió és Lengyelország mögött.

Lepkesúly (52 kg)     
Holczreiter Sándor (Tatabányai Bányász) 342.5 – világcsúcs (120 – világcsúcs, 95, 127.5)
 *A fogásnemekben:      1., 4., 4.

Légsúly (56 kg)     
Földi Imre (Tatabányai Bányász) 362.5 (120, 105, 137.5)
 A fogásnemekben:      1, 3. 2

 Pehelysúly (60 kg)     
Benedek János (Oroszlányi Bányász) 382.5 – országos csúcs (120, 115, 147.5)
A fogásnemekben:      5., 4., 3.

 Könnyűsúly (67.5 kg)     
Bagócs János (Oroszlányi Bányász) 432.5 (140, 125, 167.5)
A fogásnemekben:      1., 4., 1.

 Váltósúly (75 kg)     
Szarvas Gábor (Testvériség) 445 (140, 132.5, 172.5)
     A fogásnemekben:      8., 6., 2.

 Középsúly (82.5 kg)     
Bakos Károly (Testvériség) 480 (155, 145, 180)
 A fogásnemekben:      5., 4., 5.
Horváth György (Csepel) szakításban kiesett
A fogásnemekben:      3., –, –

Félnehézsúly (90 kg)     
Tóth Géza (Haladás) 490 (160, 142.5, 187.5)
 A fogásnemekben:      5., 4., 3.
Nagy Ferenc (Haladás) szakításban kiesett
A fogásnemekben:      5., –, –

*  nyomás, szakítás, lökés