Birkózó-vb: optimisták a szabadfogásúak, Veréb és Barka is éremre számít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 12:26
Izgalommal várják a magyar birkózók a budapesti világbajnokság szombati rajtját, melyen a szabadfogású válogatott tagjai közül Molnár József, Gulyás Zsombor, Veréb István és Ligeti Dániel lép szőnyegre az első napon.

A fogásnemben Gulyás István szövetségi kapitány Verébtől (86 kg), Ligetitől (125 kg), illetve a vasárnap kezdő Nagy Mihálytól (79 kg) és a hétfőn bemutatkozó Olejnik Pavlótól (97 kg) várja a legjobb szereplést.

A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb (86 kg) eddigi legnagyobb sikerét öt éve, éppen a Papp László Sportarénában érte el, amikor harmadik helyen zárta a vb-t, s mint mondta, most sem szeretné alább adni.

„Az eredmény a lényeg, ez nem is kérdés. Semmit sem ér ugyanis, ha nagyszerűen birkózok, de kiesek még a helyosztók előtt. Érmet akarok nyerni, ezért dolgoztam” – mondta még a mártaházi edzőtáborban az MTI-nek a magyar klasszis hozzátéve, hogy a vb előtti utolsó időszakban az edzéseken hullámzó teljesítményt nyújtott, sokszor nem volt elégedett magával, ugyanakkor biztos benne, hogy szombaton jó állapotban lesz.

A háromszoros Eb-érmes Ligeti Dániel (125 kg) csapattársával ellentétben nem akart nagy célokat megfogalmazni. A szombathelyi nehézsúlyú – mint mondta – mindig csak a következő meccsére koncentrál majd, s bízik benne, hogy minél messzebb jut.

Ligetivel kapcsolatban a legnagyobb kérdés talán az, hogy miként sikerült visszaállnia kötöttről szabadfogásra, ugyanis az előző év végén elhagyta eredeti fogásnemét és a kötöttfogású válogatotthoz csatlakozott, majd nyáron tért vissza. A „kirándulás” fizikailag erősebbé tette a kiváló sportolót, ám a szabadfogású elemeket időigényes visszaépíteni birkózásába.

„Egyáltalán nem bántam meg, hogy kipróbáltam magam kötöttfogásban, a karrieremben most volt erre utoljára lehetőségem” – mondta Ligeti.

Az idei Eb-n harmadik Nagy Mihály (79 kg) első hazai felnőtt világeseményére készül, s mint mondta, őt feldobja, hogy a családja, ismerősei előtt birkózhat. A májusi kontinensviadalon kiemelkedően teljesített szabadfogású a Papp László Sportarénában is sokat vár magától, bízik benne, hogy éremig menetelhet.

A nők küzdelmei hétfőn kezdődnek, a hazai válogatottban pedig több olyan versenyző is van, aki éremre esélyes. A csapat legnagyobb favoritja talán a 2013-ban és 2016-ban is Budapesten vb-bronzérmes Barka Emese (57 kg), a 2015-ös Európa Játékok győztese. A csepeli versenyző idén negyedik Eb-bronzérmét gyűjtötte be, s a vb előtti nemzetközi versenyeken is rendre bizonyított, ugyanis Madridban és Bukarestben sem talált legyőzőre.

„A bronzérem nagy eredmény egy világbajnokságon, ám én nem írnám alá előre, fényesebb medált szeretnék nyerni” –nyilatkozta elszántan a 28 éves Barka.

Érmes célokkal vág neki a vb-nek a 2017-ben Eb-ezüstérmes Németh Zsanett (76 kg) is, akinek a tavaly májusi kontinensviadal óta nem jól jött ki a lépés a világversenyeken, most viszont optimista az esélyeit illetően.

„Szeptemberben egyedül utaztam el Ukrajnába, ahol megfelelő edzőpartnerekkel készülhettem. Nagyon jól sikerült a tábor, amely után némileg a hozzáállásom is megváltozott, keményebben dolgozom olyankor is, amikor nagyon fáradtnak érzem magam, ami korábban talán nem mindig volt így” – nyilatkozta az MTI-nek az UTE 24 éves sportolója.

A 22 éves Galambos a 2013-as vb-n még önkéntesként dolgozott, a szőnyeget törölte az arénában, most viszont már egészen más feladattal megy majd fel a szőnyegre.

„Őszintén szólva nagyon izgulok, de várom, hogy megkezdődjön a világbajnokság – jegyezte meg a fiatal tehetség, aki az elmúlt években rengeteg sérüléssel bajlódott, az elmúlt fél évben viszont nem volt komoly problémája, így zavartalanul tudott készülni. – Szeptemberben elutaztunk a főiskolás világbajnokságra Brazíliába, ahol nyerni tudtam, ám a mezőny gyenge volt, így utólag egy kicsit bánom, mert kihagytam miatta egy külföldi edzőtábort, ami hasznos lett volna.”

A csapat sztárja egyértelműen Sastin Marianna, a sportág eddigi egyedüli magyar női világbajnoka. A Vasas klasszisa Budapesten érte el karrierje eddigi legnagyobb sikerét, most viszont nem számít hasonló sikerre, nyolc hónapja született meg ugyanis kisfia, Olivér.

„Ha valaki azt mondja februárban, hogy Marianna ilyen állapotban lesz a vb előtt, aláírtam volna én is és ő is. Most persze jobban örülnék, ha előrébb tartanánk. Erőnlétben nincsen gond, a birkózás része viszont problémásabb, ahhoz sokkal több versenyre lett volna szüksége” – mondta Sastin edző-férje, Wöller Ákos.

Sastin Marianna egyetért párjával hozzátéve, hogy nem is tűztek ki igazán nagy célokat, viszont jó sorsolással azért eredményesen szerepelhet.

A Papp László Sportarénában szombattól jövő vasárnapig tartanak a versenyek. Az idei évtől bevezetett új szabályok szerint minden súlycsoportban két nap alatt bonyolítják le a küzdelmeket. Az első napon kialakul a döntő párosítása, a másodikon pedig a vigaszági küzdelmekre és a helyosztókra kerül sor.

A versenyek minden nap 10.30-kor kezdődnek, az elődöntők pedig 16.45-kor, míg a döntős program 18.00-kor indul. Kivételt csak a most vasárnap jelent, amikor 16.45-kor rendezik a nyitóünnepséget, majd 17.45-től jönnek az elődöntők, a finálék pedig 19 órától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik