Birkózó vb: Hatos Gábor a bronzéremért mérkőzhet Moszkvában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.12. 15:12
A szabadfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában szereplő Hatos Gábor három győzelem után kikapott az elődöntőben, s este a bronzéremért léphet szőnyegre, a 120 kg-os Ligeti Dániel pedig a negyeddöntőig jutott a moszkvai birkózó világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Hatos, a háromfős szabadfogású magyar küldöttség legtapasztaltabb versenyzője a magyar szövetség honlapja szerint nagyszerűen kezdte a napot: előbb a török Batuchan Demircint győzte le simán, két menetben, a nyolcaddöntőben pedig a fehérorosz Alekszandr Matil ellen is – igaz, nagyobb csatában, de – győzni tudott. A nyolc között a bolgár Kiril Sztojcev Terciev ellen lépett szőnyegre a nyári nemzetközi versenyeken kitűnő formát mutatott 74 kilós birkózó, s ugyan az első menetet 1:0-ra elveszítette, a folytatásban egyértelműen ellenfele fölé nőtt (1:0, 3:0), és biztosan jutott az elődöntőbe.

A fináléért a hazaiak favoritja, Gyenyisz Cargus következett, aki az első két percben jobban birkózott Hatosnál, a másodikban azonban óriási csatára kényszerítette őt a magyar, 0:0 lett a szakasz, a sorsolás pedig Cargusnak kedvezett, s ezt kihasználva nyert (3:0, 1:0).

A fiatal Ligeti is kiválóan szerepelt eddig, első meccsén meggyőző teljesítménnyel verte a lett Dmitrijs Mihailovst, majd a nyolc között óriási meccset vívott az orosz Biljal Mahovval. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első menetben 5:3-ra, a másodikban 2:1-re maradt alul riválisával szemben.

Ligeti a vigaszágon folytathatja a versenyt, amennyiben Mahov a döntőbe jut.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik