Birkózó-vb: Hatos a nyolc között búcsúzott, nincs magyar érem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.18. 16:11
null
Hatos Gábort (pirosban) megállította üzbég riválisa, elszállt az esély az aranyéremre (Fotó: Mirkó István)
Az üzbég Rashid Kurbanov a vártnál sokkal jobban bírta a Hatos Gábor által diktált iramot, és egy jogosnak tűnő intésnek köszönhetően 3:2-re legyőzte a magyar birkózót a szabadfogású 74 kilósok negyeddöntőjében a budapesti világbajnokságon. Kurbanov az elődöntőben kikapott iráni ellenfelétől, így Hatos Gábor nem jutott a vigaszágra.

Az első menetben először Hatost intették meg, neki kellett volna fél perc alatt pontot csinálnia, Kurbanov azonban megkontrázta az akcióját, és 2:0-s előnybe került. Egy perc múlva azonban Hatos kontrázott nagyon szépen, és kiegyenlített. Ekkor ő állt továbbjutásra, azonban a második menetben másfél percnyi küzdelem után a bírák a magyart ítélték passzívabbnak, így megintették, Hatos azonban nem tudott pontot elérni, ami végzetesnek bizonyult. Az üzbég nem fáradt el a hatodik percre sem, így ő jutott az elődöntőbe.

„Technikás birkózó volt, még az is nagy dolog, hogy ilyen szép akciót tudtam végigvinni ellene. Ő folyamatosan magas szintű partnerekkel készülhet, ennyi a különbség, semmivel sem több. Én nagyon keményen dolgoztam egész évben, már nagyon kivagyok, nem lehetek elégedetlen. Reménykedem a vigaszágban" – mondta Hatos Gábor a mérkőzés után.

Kurbanov az elődöntőben kikapott, így Hatos nem jutott a vigaszágra, elszállt az éremszerzés esélye. Hatos az első mérkőzésén a görög Georgiosz Szavvulidiszt 4:28 perc alatt 7:0-val ejtette ki, a nyolc közé jutásért a kínai Csang Csong-jaónál bizonyult jobbnak 5:1-gyel.

Az amerikai Jordan Burroughst, a szabadfogású birkózás jelenlegi talán legnagyobb csillagát ezúttal sem tudták legyőzni, a 2011-es vb-hez és a londoni olimpiához hasonlóan ezúttal is ő lett a súlycsoport aranyérmese. A finálét 64 meccs óta tartó győzelmi sorozattal kezdő amerikai az iráni Ezzatollah Abbasz Akbarizarinkolaejjel vívta, s a sokáig kiélezett csatát végül simán, 4-0-ra nyerte meg.

A női versenyek szerdai nyitó napján érdekelt mindkét magyar, a 48 kg-os Dénes Mercédesz és az 51 kg-ban szereplő Kőrösi Kitti is kikapott első meccsén, s mivel legyőzőik nem jutottak be a döntőbe, hiába reménykedtek a vigaszágra jutásban. A két számában japán és kínai siker született. Előbbiben Toszaka Eri, utóbbiban pedig Szun Jan-an győzött, mindkét versenyző villámgyorsan, technikai tussal nyerte döntőjét.

 

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Szabadfogás, 74 kg

2. forduló (a 16 közé jutásért): Hatos Gábor–Szavvulidisz (görög) 7:0-nál tus
Nyolcaddöntő:
Hatos Gábor–Csang Csong-jao (kínai) 5:1
Negyeddöntő:
Hatos Gábor–Kurbanov (üzbég) 2:3

Világbajnok: Jordan Burroughs (Egyesült Államok)
2. Ezzatollah Abbasz Akbarizarinkolaej (Irán)
3. Ali Sabanau (Fehéroroszország) és Rasid Kurbanov (Üzbegisztán)
A döntőben: Burroughs-Akbarizarinkolaej 4:0

NŐK
48 kg. 1. forduló:
Dénes Mercédesz–Bermudez (argentin) 0:4
Világbajnok: Toszaka Eri (Japán)
2. Mayelis Castillo (Venezula)
3. Alyssa Rae Lampe (Egyesült Államok) és Cseng Hszü (Kína)
A döntőben: Toszaka–Castillo 7:0 - technikai tus

51 kg. 1. forduló: Kőrösi Kitti–Blahinja (ukrán) 0:8-nál tus
Világbajnok: Szun Jan-an (Kína)
2. Sumiya Erdenechimeg (Mongólia)
3. Szim Hjang Szo (Koreai NDK) és Jessica Macdonald Bondy (Kanada)
A döntőben: Szun–Erdenechimeg 7:0 - technikai tus

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik