Birkózó Eb: Veréb István győzött, így bronzérmes lett!

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 19:17
null
Veréb István bronzérmes lett az Eb-n (Fotó: MBSZ/Martin Gábor)
A szabadfogású Veréb István bronzérmet nyert szerdán a 92 kilósok között a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.

 

A Haladás versenyzője a török Ibrahim Bölükbasi felett aratott 4:2-es szerda esti győzelmével pályafutása harmadik Eb-bronzát gyűjtötte be 2014 és 2017 után, egyúttal a román fővárosban a magyar csapat első dobogós helyezését szerezte.

A többnyire fiatalok alkotta hétfős szabadfogású csapatból egyedüliként a 2013-ban vb-bronzérmes Veréb küzdhetett dobogós pozícióért.

A bronzmérkőzésen a felek óvatosan vetették magukat a küzdelembe, a bíró mindkét birkózót figyelmeztette passzivitásért, de másfél perc után Verébet intette, akinek így 30 másodperce volt arra, hogy akciót hajtson végre. A 31 éves magyar nem is tétlenkedett nagy lendülettel tolta a szőnyeg szélére a törököt, aki megpróbált kifordulni, de Veréb felkapta és ledöntötte őt. A mérkőzésvezető először négy pontot ítélt, a törökök azonban videobírót kértek, amely azt mutatta, hogy nem a hátára esett Bölükbasi, így Veréb csak kétpontos előnyre tett szert. Ugyanakkor még a szünet előtt növelni szerette volna előnyét, csakhogy a dobási kísérletéből az utolsó pillanatban kibújt az ellenfele, és mögékerüléssel egyenlített.

A második három perc álló háborúvá változott. Húzták-vonták egymást a birkózók, de úgy tűnt, egyikükben sincs már annyi erő, hogy ledöntse lábáról a másikat, márpedig a 2:2-es döntetlen Bölükbasinak kedvezett volna, mivel az övé volt az utolsó akció. A Jimmy becenevű magyar az utolsó erőtartalékait mozgósítva egy utolsó rohamra indult a hajrában, 13 másodperccel a vége előtt kitolta a küzdőtérről ellenfelét, ezzel megszerezte a bronzérmet jelentő pontot. A törökök ismét videózást kértek, de ezúttal elvesztették, így végül 4:2-re diadalmaskodott Veréb.

„Tudtam, hogy jobb leszek, mint tavaly. Mondjuk annál nem volt nehéz, a budapesti vb-n szinte bárkitől kikaptam volna a fogyasztás miatt. Azt a szereplést szinte szégyenfoltként éltem meg, ezért meg akartam mutatni, hogy tudok még birkózni, ha nem kell fogyasztanom, ezért váltottam súlycsoportot” – mondta az MTI-nek Veréb, aki három nőnek ajánlotta mostani sikerét: a feleségének, a kislányának és az édesanyjának.

A keddi vesztes meccséről úgy nyilatkozott, hogy a végül győztes azeri Sarif Sarifov mellett csak a lengyel Zbigniew Mateusz Baranowskit nem akarta ellenfélül kapni, mert tőle rendszeresen kikap, egyszerűen nem fekszik neki a stílusa.

„A vigaszágon szinte biztos voltam a győzelemben, mert a bemelegítő teremben láttam az ukrán Bohdan Hricaj arcán, nem hisz abban, hogy nyerhet ellenem. A meccsen taktikai okokból kértem a challange-et, hogy rápihenjek a hajrára, és ez bejött” – jelentette ki Veréb, aki a bronzmeccsről szólva elárulta, Bolukbasi vele ellentétben belefogyott ebbe a súlycsoportba, azaz ő fizikálisan erősebb nála, de állóképességben gyengébb, ezért sikerülhetett a végén pontot elérnie rajta. Veréb egyelőre nem akart a folytatásról beszélni.

Csütörtökön az öt női súlycsoportból négyben lesz magyar érdekelt: az 53 kilós Dénes Mercédesz, az 57 kilós Barka Emese, a 62 kilós Sastin Marianna és a 65 kilós Sleisz Gabriella egyformán a nyolc közé jutásért kezd. Emellett szintén a délelőtti programban lép szőnyegre a vigaszágon az 59 kilós Galambos Ramóna, majd este a bronzmérkőzésen a nehézsúlyú Németh Zsanett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik