Birkózó Eb: Lőrincz és Lám bronzmeccses, Szabó elődöntős!

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 13:42
null
Lőrincz Tamás kedden lehengerlően birkózott, bronzmeccsen szerepelhet (Fotó: Facebook/unitedworldwrestling)
A kaszpijszki kontinensviadal második napján Lőrincz Tamás és Lám Bálint is sikerrel vette vigaszágas akadályát, így az esti programban a bronzéremért küzdhet. Közben Kiss Balázs és Szabó László is szőnyegre lépett, előbbi a negyeddöntőben búcsúzott, utóbbi elődöntőbe jutott! Vitatott döntésekkel kikapott viszont világ- és Európa-bajnokunk, Korpási Bálint.

Kedden a kötöttfogásúak második versenynapjával folytatódott a kaszpijszki birkózó Európa-bajnokság.

A program természetesen ismét késve kezdődött, de az ilyesmire már csak kínunkban legyintünk – helyette inkább szurkoltunk a nehézsúlyú Lám Bálintnak, aki megkezdte a magyar szereplést a vigaszágon. Eb-ezüstérmes klasszisunk nem is okozott csalódást: 3:0-ra legyőzte a fehérorosz Csugasvilit, így ott lesz az esti programban, ahol az olimpiai ötödik román Alin Alexuc-Ciurariuval találkozik!

Majd következett a Lőrincz-show! Másik vigaszágasunk, az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás ismét megmutatta, mennyire kivételes érzéke van a birkózáshoz: a fehérorosz Kilovot leküldték ellene, „Szöcsi” pedig – bár sokáig nem nagyon tudott mit kezdeni ellenfelével lentről, félő volt, lassan felállítják őket –, végül beszorította a belaruszt, akit eztán ide-oda billentgetett, miközben Kilov kétségbeesésében csak mutogatott, meg lábat fogott szabálytalanul. Hasztalan: Lőrincz parádés, 9:0-s győzelmet aratott felette, így Lám mellett érte is szoríthatunk az esti programban!

Nem sikerült viszont a bravúr Kozák Istvánnak. Tegyük hozzá, 67 kg-os versenyzőnk meccsébe rögtön az elején alaposan belenyúlt a szőnyegbíró: már az első percben megajándékozta két ponttal a dán ellenfelet, Fredrik Bjerrehuust, miután a magyar srácot teljesen érthetetlen okból megintette („túl keményen ütközött", ez volt az indok – ilyet sem láttunk még birkózásban…). Kozák ezt követően is ment előre, mégis őt látták passzívabbnak, így meg is intették (3:0 oda), de a magyar a jelentős bírói ellenszélben sem adta fel, ennek jutalma az lett, hogy egy fejlefogás után szabálytalan védekezésért a dánt is megintették (3:2). Újabb pontot azonban már sajnos nem sikerült csinálnia, a bíró valamiért mindenbe belefújt, Kozák így frusztráló vereséggel búcsúzott az Eb-től.

Ezt követően következett Kiss Balázs, aki egyértelműen a délelőtti program legnagyszerűbb magyar fénypontja. Világbajnokunk 35 évesen olyan felszabadult és ihletett birkózást mutat be, hogy azt öröm nézni: a selejtezőben a fehérorosz Sztaradubot verte meg 6:0-ra úgy, hogy kétszer is parádésan adta el a védjegyének számító válldobást, majd a következő körben a dán Bakot lentről kétszer is megpörgette, 5:1-es újabb sikerével már a nyolc közé jutott.

Nagy meccset nyert meg a 60 kilós Torba Erik is, aki fordulatos meccsen 3:0-s hátrányból jött vissza a litván Petravicius ellen, és nyert 5:4-re – a következő körben azonban kikapott az U23-as Európa-bajnok orosz Jemelintől, így a vigaszágban bizakodhat.

Ezt követően viszont jött a nap legfájóbb magyar veresége. A világ- és Európa-bajnok Korpási Bálinttól az elmúlt évekbeli parádés teljesítménye után joggal várhattuk, hogy ezúttal is érmet szerez – és ő is ezt várta magától –, csak sajnos nyitásként egyből egy orosszal akadt össze… Azért sajnos, mert egy oroszországi világversenyen szokásosan nemcsak az alapból is erős hazai birkózókkal, de a bíráskodással is meg kell küzdeni, és ez most is kristálytisztán látszott. A BVSC kiválósága jobb volt az Európa-bajnok Adam Kuraknál, akit lentről meg is pörgetett (3:0), ezt követően viszont egy figyelmetlenség után Kurak kitolta a szőnyegről – a bírák azonban menekülésnek minősítették az esetet, így egy helyett két ponttal jutalmazták az oroszt… A végelszámolásnál ez sajnos sokat számított: a második menetben még egyszer megintették passzivitásért Korpásit (ez már jogos volt), aki innentől hiába támadott, az orosz kivédekezte a próbálkozásait, és 3:3-ra, később szerzett ponttal győzedelmeskedett – abban lehet bízni, hogy talán elmegy (eljuttatják…) a döntőig.

Parádés győzelmet aratott ellenben legkésőbb bemutatkozó szőnyegre lépőnk, a 82 kg-ban a hiányzó világ- és Európa-bajnok Bácsi Pétert is helyettesítő, de „saját jogon” is Eb-bronzérmes Szabó László, aki az osztrák Michael Wagnert verte meg látványosan (érdekesség: az osztrákok szövetségi kapitánya a korábbi kiváló magyar kötöttfogású, az Európa-bajnok Bódi Jenő). Az Újpest birkózója egy kétkaros szaltó után két vállra is fektette ellenfelét, azaz 5:0-nál tus – jöhet a negyeddöntőben a világbajnok orosz Ramazan Abacsarajev!

14.48: SZABÓ ELŐDÖNTŐS!

Kiss Balázs ellenállhatatlan menetelése sajnos a negyeddöntőben ért véget. Veterán kiválóságunk ellen a szerbek honosított grúz izomkolosszusát, Mikheil Kajaiát is leküldték, „Balu” őt is bravúrosan megpörgette lentről – az első menetet így elvitte 3:0-al –, ám másfél perccel a vége előtt a magyar is megkapta a maga intését, és Kajaia sajnos ki tudta használni testi fölényét – háromszor is megpörgette oda-vissza Kisst, így 7:3-ra megnyerte az összecsapást.

De így is van végre magyar érdekeltségű elődöntő! Szabó László szállította, aki ráadásul orosz világbajnokot vert a nyolc között: a 2016-ban éppen a budapesti, nem olimpiai súlycsoportok vb-jén diadalmaskodó Ramazan Abacsarajev ellen végig sokkal jobb volt, iramot ment, az orosz az ég egy adta világon semmit sem csinált. Ráadásul az első menet felénél Szabó fejlefogása után megroppanhatott a bordája, onnantól látszott rajta, fájdalmai vannak és többször ápolni is kellett – egyértelmű volt, az orosznak jön jól a szünet. De nem menthette meg a „gong”: a második menetben Szabó előbb egy gyönyörű négypontost dobott rajta, és még meg is pörgette, az orosz végleg „meghalt”, alig bírt felkelni a földről, sérülés miatt – a látottak alapján okosan – 7:0-s hátrányban feladta a küzdelmet. Az újpesti kiválóság így ott van az elődöntőben, ahol a világbajnoki címvédő örmény Makszim Manukjannal birkózik este!

Nagyon ügyes ez az örmény, ellene már sokkal jobban oda kell figyelnem – ez lesz az igazán nehéz mérkőzés! A negyeddöntőm elejét szorosnak éreztem, de aztán az egyik fejrántás után láttam rajta, hogy megsérült, így szigorúan a fair-play szellemében onnantól csak a karját és a fejét téptem, ahogy tudtam…” – mondta a tőle megszokott vagánysággal és jól ismert csibészes félvigyorral Szabó László. Szívből reméljük, az esti elődöntő után is lesz oka bőven mosolyogni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik