Birkózó Eb: Galambos tusgyőzelem után küzdhet a bronzért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 11:27
Az 59 kilós Galambos Ramóna tusgyőzelmet aratott a vigaszágon, így a csütörtök esti programban a bronzéremért küzdhet a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.  

A márciusban az U23-as kontinensviadalon aranyérmes versenyző előbb kitolással került előnybe, majd elkapta Kacjarina Hancsar Januskevics kezét és ebből sikerült mögé kerülést végrehajtania (3:0). Ezt követően viszont a fehérorosz rivális talált fogás a PEAC versenyzőjén, akit a hátára döntött, így 4:3-ra fordított. Mint kiderült, ezzel el is lőtte minden puskaporát a két éve lentebbi súlycsoportban Eb-ezüstérmes ellenfél, Galambos már a szünetig fordított újabb két kitolással, ami ellen láthatólag nem volt ellenszere Hancsar Januskevicsnek.

A folytatás még egyértelműbben alakult: a fehérorosz lábra támadott, de a 2016-ban Eb-3. Galambos nemcsak védte az akciót, hanem a földharcban sikerült ellenfele mögé kerülnie (7:4), majd egy újabb földharcnál ismét visszafogott, így már 9:4-re vezetett. Ezt követően a PEAC versenyzője állásból nemcsak hátára vágta riválisát, hanem be is tusolta, így idő előtt véget vetett a találkozónak.

Kicsit fáradékonyabb vagyok, mint szoktam. Nem ez a csúcsformám, de a fehérorosz így is verhető volt” – értékelt röviden az MTI-nek Galambos, aki szerdán a nyolcaddöntőben szintén tussal győzött.

Az esti bronzmérkőzésen a címvédő és tavaly vb-ezüstérmes török Elif Jale Yesilirmakkal kell megküzdenie, akivel még nem találkozott.

A csütörtök délelőtti programban további négy magyar lép szőnyegre: az 53 kilós Dénes Mercédesz, az 57 kilós Barka Emese, a 62 kilós Sastin Marianna és a 65 kilós Sleisz Gabriella egyaránt a nyolc közé jutásért kezd, este pedig a nehézsúlyú Németh Zsanett a bronzmeccsen lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik