Birkózás: Kuramagomedov bronzmeccses, Budai-Kovács vigaszágas az U23-as vb-n

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.29. 18:29
null
Kuramagomedov Murad bronzmeccses (Fotó: MBSZ)
A hétfői rajt után kedden este rendezték a budapesti U23-as birkózó-világbajnokság hivatalos megnyitóünnepségét, amelyen beszédet mondott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, a nemzetközi szövetség (UWW) bürótagja, valamint Ceno Cenov, az UWW európai szekciójának bolgár elnöke.

 

Szabó Tünde a budapesti Ludovika Arénában vasárnapig zajló U23-as birkózó-világbajnokság keddi ünnepélyes megnyitóján kijelentette: a magyarországi sportesemények bebizonyították, hogy egy ország, egy város és egy sportág összefogása milyen csodálatos eredményeket hozhat. Felidézte, hogy Budapest tavaly minden idők legjobb birkózó-világbajnokságát rendezte meg, idén pedig büszkén viselheti az Európa sportfővárosa címet, és megszámlálhatatlanul sok rangos sporteseménynek ad otthont.

Az államtitkár elismerően szólt a rendező Magyar Birkózó Szövetségről (MBSZ), amely megfogalmazása szerint az elmúlt időszakban bámulatos fejlődésen ment keresztül, és új dimenzióba emelkedett. Végül reményét fejezte ki, hogy a magyar birkózósport rövid és hosszú távon is sokat fog profitálni a mostani eseményből.

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke azt mondta, „ezen az U23-as vb-n tulajdonképpen a jövő bajnokai vannak jelen, akikkel a közelgő világ- és Európa-bajnokságokon, valamint a jövő tavaszi olimpiai kvalifikációs tornán is találkozni fogunk”.

Ceno Cenov, a Nemzetközi Birkózó Szövetség bolgár alelnöke úgy fogalmazott, hogy a sportág korosztályos legjobbjai küzdenek most Budapesten, akik kiválóan népszerűsítik a sportágat, majd hivatalosan is megnyitotta a világbajnokságot.

Mint a szövetség tájékoztatásából kiderül, a második versenynapon szőnyegre lépő öt magyar szabadfogású versenyző közül a válogatottban az idei kazahsztáni felnőtt-vb-n bemutatkozó, honosított Kuramagomedov Murad (74 kg) jutott a legtovább, egyiptomi riválisát 10:0-s technikai tussal, a románt 5:0-ra verve meg egészen az elődöntőbe.

Itt az iránival szemben hiába vezetett a második menet elején 4:3-ra, 9:4-re kikapott, így szerdán a bronzmérkőzésen lesz érdekelt a mongol–kazah találkozó győztesével.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, a nemzetközi szövetség (UWW) bürótagja, valamint Ceno Cenov, az UWW európai szekciójának bolgár elnöke is beszédet mondott a megnyitón (Fotó: BMSZ)
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, a nemzetközi szövetség (UWW) bürótagja, valamint Ceno Cenov, az UWW európai szekciójának bolgár elnöke is beszédet mondott a megnyitón (Fotó: BMSZ)

Az U23-as Eb-2. Tóth Bendegúz (92) spanyol ellenfelét 4:1-re, a törököt 10:6-ra múlta felül, a negyeddöntőben 13:2-re kikapott a kubaitól, s mivel a karibi veszített az elődöntőben, Tóth kiesett. Szurovszki Patrik (86) egy-egy győzelem és vereség után, Nagy Mihály (125) egy vereséggel hasonlóképpen járt, Budai-Kovács Marcell (61) indiai legyőzője viszont bejutott a fináléba, így honfitársunk a vigaszágon folytathatja.

Két szabadfogásúnk mellett négy hölgyversenyzőnk lesz még érdekelt a szerdai versenynapon, Réczi Bianka (50 kg) román, Bognár Erika (59) és Nagy Alexa (68) fehérorosz, az idei junior Eb-győztes Nagy Bernadett (76) pedig kínai vagy török riválissal kezd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik