Birkózás: Korpási Bálint plusz tréning gyanánt vásárol

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.04.11. 09:15
null
Korpási Bálint a boltban és a gyógyszertárban gyakorolja a stresszhelyzet kezelését (Fotó: Török Attila)
A BVSC világbajnok és Európa-bajnok birkózójának, Korpási Bálintnak nagyon nem jött jól a kvalifikáció és az olimpia egyéves eltolása, de tudja, most nem ez a legfontosabb. Addig is alternatív módszerekkel igyekszik formában maradni.

Mindenkit rosszul érint a világjárvány miatt kialakult patthelyzet, negatív hatásait világbajnok és Európa-bajnok birkózóklasszisunk, Korpási Bálint is megérzi. A BVSC kötöttfogású kiválósága roppant faramuci helyzetben van. Legnagyobb sikereit nem olimpiai súlycsoportban, a 71–72 kg-osok között érte el, de a tavalyi kazahsztáni vb-n szerzett újabb bronzérme után a szakvezetőséggel egyetértésben úgy döntött, lefogy, és az olimpiainak számító 67 kg-os kategóriában próbálja kivívni a kvótát. Ám előbb a március 19. és 22. közötti budapesti kvalifikációs tornát, majd az olimpiát is „lefújták”, így egyik legnagyobb, még kvótaesélyes klasszisunk is hoppon maradt – pedig már egészen jól állt a súlyával.

„Már tavaly szeptemberben elkezdtem egy diétát, a márciusi kvalifikációs verseny előtt másfél-két héttel hetven kiló alatt voltam. Aztán egy héttel a viadal előtt jött a hír, hogy azt is törlik. Nem esett jól, mit mondjak, de ezen már kár lamentálni. Főleg, hogy látni kell, a sport csak egy dolog, most messze nem ez a legfontosabb, hanem hogy az idősek egészsége és a gazdaság érdekében minél hamarabb visszaszorítsák a vírust” – mondta Korpási.

Az mindenesetre biztos, hogy ő is annak a tábornak a tagja, amelynek nagyon nem jön jól az egyéves halasztás.

„A múlt héten töltöttem be a harminchármat, ilyenkor egy év már sokat számít – magyarázta Korpási. – Eleinte bíztunk benne, hogy ha nem is márciusban, de május környékén meg tudják tartani a kvalifikációs versenyt, de aztán jött a hír, hogy az olimpiát is eltolták. Ez nyilván senkit sem érint jól, de nekem tényleg nagyon rosszul jött. Túl sokat agyalni ugyanakkor felesleges rajta, egyrészt mert nem tudok rajta változtatni, másrészt mert előre kell tekinteni és készülni a jövőre.”

Persze jelen körülmények között a készülés is más értelmet nyer, hiszen az ismert helyzetben edzeni és formában maradni sem egyszerű feladat, így birkózóink is abból főznek, amijük van.

„Közösségbe ugye nem mehetünk, de a napi edzést így is elvégzem: eljárok futni és erősíteni, illetve plusztréning gyanánt én lettem a családban a bevásárló ember – viccelődtünk is, hogy mindig azt küldik el a boltba, akit nem sajnálnak – mondta nevetve Korpási. – Nyolc embernek vásárolok, bioboltba és gyógyszertárba is nekem kell mennem, úgyhogy jó kis gyakorlás ez a stresszhelyzet kezelésére is. Egyébként ez a szituáció a súlytartást sem segíti különösebben, nem egyszerű úgy diétázni, hogy otthon kell ülnie az embernek a négy fal között – de azért igyekszem erőt venni magamon, hetvenhárom-hetvennégy kiló között vagyok, ami a körülmények ismeretében szerintem nem rossz.”

Korpási és a társak addig is jobb híján a technológia segítségével, online tartják a kapcsolatot, illetve egymásban a lelket. Az ifjabb birkózónövendékeket is ily módon és otthoni edzős videók segítségével biztatják – jelenleg ez a legtöbb, amit tehetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik