A világbajnokság színhelyének háromdimenziós belső látványterve

 

A megbeszélések során minden apró részletre kiterjedően egyeztettek, de természetesen a legfontosabb helyszín a viadalnak otthont Papp László Budapest Sportaréna volt. Itt szinte minden négyzetcentimétert feltérképeztek, hiszen csak a legfigyelmesebb előkészületekkel lehet biztosítani, hogy a versenyzők, a szakvezetők, a bírók, az egészségügyi személyzet, a technikai delegátusok, a biztonságért felelősek, a kiemelt vendégek, a sajtó munkatársai, s természetesen a csarnokba kilátogató nézők is pontosan tudják, hogy hol lesz a helyük, s oda miként juthatnak el.

Az UWW szakemberei elégedetten nyugtázták, hogy a magyar szervezők már nem csupán elméletben tudják a dolgukat, az arénában mindennek megvan a helye, hogy aztán októberben mindössze három nap alatt a szinte üres csarnokból a legextrémebb igényeket is kielégítő világbajnoki helyszínt varázsoljanak. Újfent elhangzott, hogy Budapestnek minden idők legjobb világbajnokságát kell megrendezni, de a munkalátogatás tapasztalati alapján erre minden alap megvan.

A vendégek az arénán kívül meglátogatták a sportolók, szakvezetők majdani lakhelyéül szolgáló szállodákat is, nagy örömmel nyugtázták, hogy budapesti vb a kis távolságok versenye lesz. A főszereplők, a sportolók szállása alig 100 méterre lesz a csarnoktól, de a legnagyobb távolság is csupán 2.5 km.

A magyar szervezők büszkén számoltak be arról, hogy bár még több mint öt hónap van a rajtig, a világbajnokság hivatalos honlapján (www.budapestwrestling2018.com) keresztül szépen fogynak a belépők. A külföldi piacokon való eladást a napokban az UWW is promóciós aktivitásokkal támogatja.