Birkózás: Hegedűs a nemzetközi szövetség elnöke lenne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 14:25
Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke, a nemzetközi szövetség (FILA) vezetőségének tagja fontolgatja, hogy pályázik a FILA elnöki posztjára.

Hegedűs az MBSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján a közelgő, szeptemberi FILA-tisztújításról elmondta, hogy elnököt is választ a szövetség, és június 6-ig lehet beadni a jelöléseket. Jelezte, komolyan gondolkodik azon, hogy pályázzon-e a tisztségre, ám addig még két hónap van, így jut ideje alaposan átgondolni mindezt.

A magyar szövetség közeljövőre vonatkozó feladataival és terveivel kapcsolatban kiderült: Magyarország 2016-ban szeretne olimpiai kvalifikációs versenyt rendezni, és Hegedűs Csaba bízik benne, hogy többek között a tavalyi világbajnokság sikeres megrendezése segíti majd ezt a kandidálást, ugyanakkor hozzátette, biztosan óriási lesz a konkurencia.

Lőrincz Tamás és Bácsi Péter, a vasárnap zárult Európa-bajnokság magyar aranyérmesei egyaránt szerencsésnek nevezték, hogy a súlycsoportváltozások révén nem kell egy évben többször is komoly fogyasztáson átesniük, és bíznak benne, ez segít majd nekik abban, hogy a szeptemberi vb-n, s aztán a 2016-os olimpián is jól tudjanak szerepelni ötkarikás kategóriájukban.

A vantaai kontinensviadalon Lőrincz a kötöttfogásúak 71, míg Bácsi a 80 kilós súlycsoportjában diadalmaskodott, a vb-n viszont mindkettejük esetében az a terv, hogy eredeti súlyukban, 66, illetve 75 kg-ban indulnak.

„Valóban szerencsés, hogy 80 kilós súlycsoportot is csináltak, persze az lenne a legjobb, ha ez lenne az olimpiai kategória, de az mindenképpen segítség, hogy csak egyszer kell egy évben befogyasztani a 75-be. Többször nekem már biztosan nem lenne jó” – mondta a magyar szövetség sajtótájékoztatóján a kétszeres Eb-győztes Bácsi, utalva arra, hogy májusban 31 éves lesz.

Hozzá hasonlóan az olimpiai ezüstérmes, vasárnap a harmadik Eb-címét begyűjtő Lőrincz Tamás is azt emelte ki, hogy a köztes súly bevezetésével nem kell majd évente sűrűn fogyasztania, s ez segíthet abban, hogy őszre ne fáradjon el.

„Nem is fizikailag voltam rossz állapotban, hanem szellemileg fáradtam el az év második felére, s a világbajnokságokon ezért csináltam rendszeresen olyan hibákat, amelyeket tavasszal, vagy akár nyáron nem követtem el” – mondta a 27 éves ceglédi sportoló.

Az Eb-n mindkét versenyző nagyon magabiztos teljesítménnyel menetelt el az aranyéremig, s mint Lőrincz Tamás mondta, amikor ilyen formában versenyeznek, akkor magától megy minden a szőnyegen.

„Nagyon jó volna, ha így menne mindig, de azt gondolom, hogy akkor nevezhető valaki igazi világklasszisnak, ha akkor is tud nyerni, ha esetleg egy kicsit rosszabb napja van és nehezebben mennek a dolgok – mondta Lőrincz, aki a legkiemelkedőbb vantaai meccsét, a fehérorosz Alekszandr Dzemjanovics ellen 16 másodperc alatt záruló negyeddöntőjét is felelevenítette. – Valószínűleg nem ismert engem, mert rögtön kinyúlt balra és rám dőlt, mintha edzésen lennénk, aztán eldobtam, erre teljesen megzavarodott. Még egyszer megcsinálta ugyanazt, azt hittem, viccel, lent meg olyan magas parterhelyzetbe emelkedett, amilyet finoman fogalmazva nem illik.”

Idén júliusban főiskolai birkózó-vb-t rendeznek Pécsen. A világbajnoksággal kapcsolatban kiderült, hogy a szövetség a szakmai hátteret biztosítja a szervezőknek, s a szakvezetés azt tervezi, hogy minden olyan felnőttválogatott részt vesz majd a versenyen, aki főiskolára vagy egyetemre jár, s nem esik a korhatáron kívül. Így például Lőrincz Tamás valószínűleg szőnyegre lép, Bácsi ugyanakkor már túlkorosnak számít.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik