Ben Johnson által használt szerrel bukott meg Ungvári

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.08. 10:15
null
Ungvári Attila (elöl) padlóra kerülhet (Fotó: Fuszek Gábor)
Mint azt korábban megírtuk, a 73 kg-ban aranyérmes Ungvári Attila szolgáltatott pozitív doppingmintát a februári Hungária-kupán részt vevő hazai cselgáncsozók közül; a Magyar Judoszövetség (MJSZ) szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak a szervezetében.

 

„Bevizsgáltatjuk azokat a táplálék-kiegészítőket, amelyeket Attila szedett, ezek eredményét kora délután kapjuk meg" – mondta az MTI érdeklődésére kedden Tóth László, az MJSZ elnöke.

„Teljesen értetlenül állok az eset előtt, mivel ez egy ősrégi, elavult testtömegnövelő doppingszer, amelytől senki sem dzsúdózik jobban. Ráadásul amikor a bátyja, Miklós visszalépésével megnyerte a döntőt, tudta, hogy az első helyezetteket automatikusan doppingellenőrzésre viszik, ez sem támasztja alá a tudatos doppingolást."

Dr. Hidas Péter, a válogatott keretorvosa, az európai szövetség orvosi bizottságának tagja is megerősítette, hogy nem „divatos" teljesítményfokozóról van szó: „Ez egy harmincéves szer, annak idején a sprinter Ben Johnson bukott le vele. Nem tudom elhinni, hogy Attila élt volna ilyesmivel.”

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője hétfőn tájékoztatta arról az MTI-t, hogy pozitív lett a doppingmintája egy magyar cselgáncsozónak, akit február 12-én ellenőriztek a budapesti Hungária-kupán. A MACS elöljárója hozzátette, hogy az érintett sportág szövetsége – a WADA-szabályzat és a hatályos magyar jogszabályok, valamint a saját szabályzata alapján – köteles a doppingeljárás lefolytatására.

MJSZ: UNGVÁRI ATTILA JANUÁRBAN IS POZITÍV MINTÁT SZOLGÁLTATOTT

Az MJSZ az MTI-hez eljuttatott kedd délutáni állásfoglalásában közölte: a Hungária Kupa előtt Ungvári Attila január közepén a bakui Világkupa utáni doppingvizsgálaton is pozitív mintát szolgáltatott.

„Mind Ungvári Attila, mind a Magyar Judo Szövetség kérte a B próba elvégzését, ennek eredménye 2-3 hét múlva lesz meg” – tájékoztatott az MJSZ.”

 

„A hazai dzsúdó történetében ez az első eset, hogy doppingvétség gyanúja merült fel. Értetlenül állunk a történtek előtt. A dzsúdó nem doppingérzékeny sport, a vizsgálat kiterjed majd arra is, hogyan kerülhetett a sportoló szervezetébe a tiltott szer, ami tudomásunk szerint nem is segíthette az eredményes szereplést. Kiállunk a doppingmentes sport eszméje mellett. Mind a sportot szerető közvélemény, mind mindannyiunk megnyugtatására az elmúlt napokban 9 válogatott kerettagnál történt mintavétel. Ungvári Attila esetével kapcsolatban a fegyelmi eljárást vagy a Magyar Judo Szövetség vagy a Nemzetközi Judo Szövetség fogja lefolytatni" – fogalmaz a közlemény.

A szövetség szerdai elnökségi ülésén is napirendre tűzi Ungvári Attila ügyét.

 

 

UNGVÁRI ATTILA NYILATKOZATÁT, ILLETVE EDZŐJE, BÍRÓ TAMÁS VÉLEMÉNYÉT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik