Barátság és önzetlenség – Thomas Bach publicisztikája

THOMAS BACHTHOMAS BACH
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 23:41


Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének alábbi írása a NOB sajtóosztályának felajánlása nyomán Magyarországon csak a Nemzeti Sportban olvasható. Témája a sport és a politika. Bach, aki 2013 májusa óta a szervezet irányítója, 1976-ban Montrealban tőrvívásban az NSZK csapatának tagjaként nyert ötkarikás aranyérmet, így versenyzőként és vezetőként is rengeteg tapasztalata van az olimpiai mozgalomról.
Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének alábbi írása a NOB sajtóosztályának felajánlása nyomán Magyarországon csak a Nemzeti Sportban olvasható. Témája a sport és a politika. Bach, aki 2013 májusa óta a szervezet irányítója, 1976-ban Montrealban tőrvívásban az NSZK csapatának tagjaként nyert ötkarikás aranyérmet, így versenyzőként és vezetőként is rengeteg tapasztalata van az olimpiai mozgalomról.

Az olimpiai részvétel hihetetlen élmény minden sportolónak. Ugyanakkor szerénységre is késztet, amikor rájövünk, hogy ez nem szimpla sportverseny. Olyan eseményen veszünk részt, amely az egész világot egyesíti. Az olimpián mind egyenlők vagyunk. Mindenki ugyanazokat a szabályokat tartja tiszteletben, tekintet nélkül társadalmi háttérre, nemre, faji hovatartozásra, szexuális beállítottságra vagy politikai meggyőződésre.

Ebben a varázslatban először az 1976-os montreali játékokon volt részem. Attól a pillanattól kezdve, hogy beköltöztem az olimpiai faluba, éreztem, hogy életre kel a játékok szelleme. A világ minden tájáról származó sportolótársaimmal együttélés felnyitotta a szemem a sport egyesítő erejére. Bár sportolóként vetélytársak vagyunk, az olimpiai faluban mindannyian békésen élünk együtt egy fedél alatt. Amikor találkozunk egymással, függetlenül attól, hogy honnan származunk vagy mikor versenyeztünk az olimpián, azonnal erről a közös élményről kezdünk beszélgetni.

Történt azonban egy incidens, amely elhomályosította az első olimpiai élményemet. Röviddel a megnyitó előtt kinéztem a szobánk ablakán, és egy nagyobb csapat afrikai sportolót láttam, csomagjaikkal útra készen. Sokan sírtak, mások kétségbeesve hajtották le a fejüket. Amikor megkérdeztem, mi történik, elmondták, hogy távozniuk kell, mert kormányaik az utolsó pillanatban úgy döntöttek, bojkottálják a játékokat. Kétségbeesett összetörtségük, hogy olimpiai álmuk oly sok évnyi kemény munka és várakozás után az utolsó pillanatban semmisült meg, még ma is kísért.
Ez újabb meghatározó pillanatot vetített előre négy évvel később, amikor megtapasztaltam a sportvilág politikai tehetetlenségét az 1980-as moszkvai olimpiai játékok bojkottja idején. A nyugatnémet sportolók bizottságának elnökeként határozottan elleneztem a távolmaradást, mert minket, sportolókat büntetett olyasmiért, amihez semmi közünk – Afganisztán szovjet megszállásáért. Rá kellett jönnöm, hogy a sportszervezeteknek nagyon kevés politikai befolyásuk van, ha van egyáltalán; míg nekünk, sportolóknak nagyon kevés beleszólásunk van bármibe. Véleményünket sem a politikusok, sem a sportvezetők nem hallgatták meg. Ez rendkívül megalázó volt.

Végül az NSZK Olimpiai Bizottsága egyike volt azoknak, amelyek bojkottálták a játékokat. Utólag sem vigasztal, hogy végül igazunk lett, ez az embargó nemcsak a vétleneket büntette, még politikai hatása sem volt: a szovjet hadsereg további kilenc évet töltött Afganisztánban. Az 1980-as távolmaradás valójában csak az 1984-es Los Angeles-i olimpiai játékok ellenbojkottját váltotta ki.

Ez a két esemény még ma is elgondolkodtat. Világossá vált számomra, hogy az olimpia legfontosabb célja az, hogy a 206 nemzeti olimpiai bizottság a világ legjobb sportolóit egy békés sportversenyen hozza össze.

Az olimpia lényege nem a politika. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mint civil és nem kormányzati szervezet, politikailag minden körülmények között szigorúan semleges. Sem az olimpia odaítélése, sem a részvétel nem politikai döntés. Az olimpiát nem kormányok irányítják, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A NOB kéri fel a részvételre a nemzeti olimpiai bizottságokat, azaz a meghívások nem a fogadó ország kormányától érkeznek. Ezután pedig a nemzeti olimpiai bizottságok kérik fel az egyes országok politikai szereplőit, hogy kísérjék el sportolóikat a játékokra. A fogadó ország államfője egyetlen mondatot mondhat, amelyet a NOB írt, és amellyel hivatalosan megnyitja az olimpiát. Más politikus még az éremátadó ceremóniákon sem vállalhat szerepet.

Az olimpia lényege nem a profit. A NOB bevételeinek kilencven százalékát a világ sportjába fekteti be, különösen a fejlődő országokban. A pénzt az olimpiai játékok szervezői kapják, akik a sportolóknak megteremtik a lehetőséget, hogy megmutassák ragyogó tehetségüket. Az olimpia csak akkor egyesítheti az egész világot a sporton keresztül, ha mindenki részt vehet benne. Így segíti a szolidaritás a világ összes sportolóját. Nem csak néhány országot vagy néhány sportágat. Anyagi hozzájárulásunk a 206 nemzeti olimpiai bizottságot, a NOB menekültek olimpiai csapatát és az összes olimpiai sportág valamennyi sportolóját támogatja, ezáltal biztosítva a valódi egyetemességet és sokszínűséget.

Az olimpia lényege elsősorban a sport. A sportolók a kiválóság, a szolidaritás és a béke értékeit képviselik. Ezt a befogadást és a kölcsönös tiszteletet azáltal is kimutatják, hogy politikailag semlegesek a játéktéren és az ünnepségek során. Időnként a sportra helyezett hangsúlyt össze kell egyeztetni a szólásszabadsággal, amely minden sportoló szuverén joga az olimpia során is. Ezért vonatkoznak szabályok a játéktérre és a sport szellemét védő szertartásokra. Az olimpia egyesítő ereje csak akkor bontakozhat ki, ha mindenki tisztelettudó és szolidáris a másikkal. Ellenkező esetben az olimpia különféle demonstrációk szintjére süllyed, megosztva és nem egyesítve a világot.

Az olimpia nem akadályozhatja meg a háborúkat és konfliktusokat. Világunk valamennyi politikai és társadalmi kihívásával sem tud foglalkozni. De példát mutathat egy olyan világban, amelyben mindenki ugyanazokat a szabályokat és egymást tartja tiszteletben. Arra ösztönözhet bennünket, hogy a barátság és a szolidaritás erejével oldjuk meg a problémákat. Hidakat építhet, amelyek az emberek közötti megértést erősítik, így megnyithatja a béke kapuját.

Az olimpia közös emberségünket erősíti meg, és a sokszínűségünkben megtalált egységet segíti. Amint azt személyes tapasztalatból megtanultam, azért, hogy az olimpián kibontakozhasson ez a varázslat, és békében egyesülhessen az egész világ, mindennap érdemes megvívni a harcot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik