Balaton-átúszás: tizenkétezer résztvevőt várnak június 30-án

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.12. 13:40
A tervek szerint június 30-án kerül sor a 36. Lidl Balaton-átúszásra, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.

Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Máth István, a rendező BSI ügyvezető-versenyigazgatója elmondta, tavaly 8300-an teljesítették az 5.2 kilométeres távot, idén tizenkétezer úszóra számítanak. Hozzátette, mostanáig ötven százalékkal többen regisztráltak az eseményre, mint egy évvel korábban ugyanebben a szakaszban, már 4600-an jelentkeztek. Máth István megjegyezte, a vízimentők, a vízirendőrség és a MAHART mellett közel 140 vitorlás segíti majd a munkájukat. Hozzátette, idén először a Balatonboglárra érkezőket nem komppal, hanem katamaránnal szállítják vissza a révfülöpi rajthelyhez.

Az esemény két nagykövete Biros Péter háromszoros és Székely Bulcsú egyszeres olimpiai bajnok vízilabdázó. A két pólós elmondta, hosszú ideje nem úsztak ekkora távot, s bár még nem kezdték el a felkészülést, természetesen a táv teljesítése a céljuk.

Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, az országban a következő évek egyik legfontosabb feladata az, hogy az inaktív lakosságot megmozgassák, erre pedig tökéletes a Balaton-átúszás.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos – aki többször is teljesítette már a távot – kifejtette, egy közelmúltbeli tanulmány szerint a magyar a negyedik legelhízottabb nemzet a világon, ez ellen pedig mindenképpen tenni kell valamit, s ehhez az elsődleges kitörési pont az aktivitás és a mozgás. Hozzátette, bíznak benne, hogy évről évre többen mennek majd el az olyan eseményekre, mint a Balaton-átúszás is.

A sajtótájékoztatón röviden beszélt élményeiről Gurbán Béla, aki mind a 35 átúszáson részt vett. Kifejtette, legnagyobb vágya, hogy egyszer mind a hat unokájával teljesítse a távot.

A Balaton-átúszás rajtja 7.30 órakor lesz, ha az időjárás közbeszól, akkor július 1., 7., 8., 14., 15., 21. és 22. a tartaléknap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik