BERCZIK ZOLTÁN
Született: 1937. augusztus 7., Újvidék
Elhunyt: 2011. január 11., Budapest
Sportága: asztalitenisz
Válogatottságai száma: 145 (1957–1969)
Klubjai: Gyulai Vörös Lobogó (1950–1955), Budapesti Lokomotív (1955–1957), Vasútépítő Törekvés (1957–1965), BVSC (1965–1969)
Kiemelkedő eredményei játékosként: 3x vb-2. (páros: 1961; csapat: 1957, 1959), 3x vb-3. (páros: 1959; vegyes páros: 1959; csapat: 1961), 6x Európa-bajnok (egyes: 1958, 1960; páros: 1960; vegyes páros: 1958; csapat: 1958, 1960), Eb-2. (egyes: 1964), Eb-3. (páros: 1964), 23x magyar bajnok (1957–1969)
Edzői pályafutása: a BVSC játékos-edzője (1967–1969), a BVSC vezető edzője (1985–1989), szövetségi kapitány (1969–1984; 1989–1996)
Kiemelkedő eredményei szövetségi kapitányként: világbajnok (1979), vb-2. (1981), vb-3. (1983), 2x Európa-bajnok (1978, 1982), Eb-2. (1974)
Sportvezetőként: a Magyar Asztalitenisz-szövetség alelnöke (2001–
Kitüntetései: Gyula város díszpolgára (1998), az európai asztalitenisz Hírességek Csarnokának tagja (2015)

Tenyeres kontra” – visszhangzik Berczik Zoltán hangja a BVSC Szőnyi úti csarnokában.

Megint? Két nap múlva szilveszter. Hadd pihenjünk kicsit” – érkezik az elkeseredett hangú kérés az egyik sarokból.

Igen, megint! Még van mit javítani rajta” – vágja rá Berczik, majd maga is beáll a viszonylag szűken egymás mellé felállított asztalokon gyakorló Gréczi Károly, Harangi Sándor, Juhos József, Kovács Ferenc, Rózsás Péter és Takács Jenő mellé. Így megy ez órák óta, nem csoda, hogy ömlik róluk a víz. Nem sokkal korábban a fonákot gyakorolták, előtte szerváltak, sőt már az erőnléti edzésen is túl vannak.

Zoli, keresnek a szövetségből” – lép be a terembe a portás, aki ilyentájt mindig a telefont kezeli.

Mit akarnak éppen most?! Nem tudják, hogy edzésünk van?” – kérdez vissza, a hírt hozó azonban válasz híján széttárja a karját.

Másnap, 1969. december 30-án meglepő hír jelenik meg a Népsport második oldalán: Változás történt az asztalitenisz-válogatott irányításában, Berczik Zoltán lett a vezetőedző. Legutóbb a BVSC kilencszeres bajnokcsapatának volt edzője és játékosa. Új szerepkörével természetesen feladta korábbi funkcióját, s most már csak a válogatottal foglalkozik.”

Az Újvidékről induló Berczik kemény, megszállott ember hírében áll. Ha edzésről van szó, nem ismer kegyelmet, a tehetsége mellett ennek is köszönheti, hogy játékosként hat Európa-bajnoki címet szerzett – kétszer a királyszámban, férfi egyesben –, hatszor a világbajnoki dobogóra is felállhatott, az utóbbi években pedig játékos-edzőként sikert sikerre halmozott a BVSC-vel.

Így nézve nem is kellene különösebben csodálkozni a kinevezésén, pláne, hogy tavasszal a müncheni világbajnokságot Poprócsi Barna irányítása mellett megint csak érem nélkül zártuk, ám az, hogy valaki 32 évesen a válogatott kapitánya lehet, mégsem mindennapos.

Akik Bercziket és az edzésmódszereit ismerik, előre aggódnak, amit a sportlapban néhány nappal később egy korábbi válogatott játékos és a válogatott orvosa között zajló párbeszéd is hűen tükröz.

Igaz, hogy Berczik Zoli az új edző?”

Igaz.”

 

És Horváth Frici marad az erőnléti edző?”

Igen.”

Tudja, mi lesz ez, doktor?”

Mi?”

Inkvizíció...”

Berczik nem óvatoskodik, az nem az ő műfaja. Első nyilatkozatában nyilvánvalóvá teszi, a válogatottnál sem tűri a lazsálást, s burkoltan bár, de első kapitányi megszólalásában üzen a kissé elkényelmesedő játékosoknak is.

Áprilisban Moszkvában Európa-bajnokság lesz, tehát az idő sürget. Első lépésként növeljük az edzések számát, s hetenként két erőnléti edzés is lesz, nagy súlyt helyezek a technikai elemek gyakorlására is. A válogatott keretet ugyanazok alkotják, mint eddig, mindössze néhány kisebb változás történt. A férfikeretnek Beleznay, Börzsei, első ízben a 16 éves Gergely Gábor, továbbá Harangi, Jónyer, Klampár, Marosffy, Papp József és Tímár a tagja. A női gárda gerincét Hernádi, Kisházi és Papp alkotja, további tagok Juhos, Lotaller, Molnár és Szendy.”

 
1. rész: A kifligyáros koronája – az utolsó magyar egyéni világbajnok
2. rész: Klampár Tibor, a tehetségtelen zseni
3. rész: Gergely Gábor: pongráctelepi vagányból a kapitány ásza

Berczik január végi bemutatkozó mérkőzésén a válogatott Európa-liga-meccsen Klampárral és Jónyerrel a soraiban 6:1-re veri az NSZK-t, az áprilisi Eb előtti napokban az edzőtábori beszámolóban pedig a Népsport arról ír, hogy „átlagban napi három edzést tartottak, ebből a labdás gyakorlatok tisztán 320 percet vettek igénybe. A technikai elemek sulykolása az edzésidő hetven százalékát teszi ki, a többi most már játék. Nos, ezt a játékot megnéztük, az első, ami feltűnt: mintha mindenkiről eltűnt volna néhány kiló...”

Moszkvában ugyan nincsenek zajos sikereink, a Jónyer, Klampár páros révén egy bronzéremmel zárjuk a kontinenstornát, de Hans Alsér, az Eb-t megnyerő svéd válogatott legjobbja kijelenti, hogy, „a magyar és a jugoszláv csapaté a jövő”. Ezt igazolandó az 1971-es nagojai vb-n a jugoszláv férficsapat bronzérmet szerez, s ami nekünk fontosabb, a Jónyer, Klampár kettős megnyeri a világbajnokságot. Ebben a számban 18 év után (1953-ban a Kóczián József, Sidó Ferenc duó győzött), összességében pedig 16 esztendő elteltével (1955-ben a Szepesi Kálmán, Kóczián Éva vegyes páros nyert) van újra magyar vb-aranyérmes.

 

Minek köszönhető a siker?” – szegezik a kérdést Bercziknek, aki a rá jellemzően, szűkszavúan válaszol: „A munkának.” Szerencsére sikerül még néhány szót kisajtolni belőle, a mondandója lényege, hogy „meg kell találnunk a harmadik és a negyedik férfi játékosunkat”.

A feladat adva van, Berczik pedig már látja is a megoldást. Annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezik a döntését, s néhány szóba jöhető játékos megsértődik, elkezdi menedzselni a magyar ranglistán 37. helyen álló, igaz, még mindig csak tizennyolc éves Gergelyt. A keret edzésein egyre többször játszatja Jónyerrel és Klampárral, s hogy legyen tétje is a meccseknek, rendre bekerül egy ötszázas az asztal alá, amit a győztes vehet el. Az ifjú titán mindkét világbajnokkal szemben öt pont előnyről indul, s ugyan eleinte így is kikap, érezhető a fejlődés.

Zoli, ez nem fair, most már ne játsszunk előnyről” – dühöng az egyik edzésen Klampár, aki érzi, hogy Gergely egyre közelebb kerül hozzá.

Tibi, te világbajnok vagy, ő pedig nem. Ezért négy fór jár neki” – vág vissza Berczik. A meccs végén Gergely veheti ki az asztal alól az ötszázast, Klampár pedig dühében a földhöz vágja az ütőjét, amely azonmód ketté is törik. Azzal, hogy a csapaton belüli egészséges rivalizálásnak teret enged, a kapitány eléri, hogy egymást húzzák a kiválasztottak, aminek meg is van az eredménye: az 1972-es rotterdami és az 1974-es újvidéki Európa-bajnokságról is arannyal jön haza a csapat. Hollandiában a női válogatott és a Magos Judit, Lotaller Henriette kettős mellett – miután Klampár ínhüvelygyulladás miatt lemondja a szereplést – Jónyer Rózsás Péter oldalán nyer, Jugoszláviában pedig Magos Judit és a Magos, Lotaller duóhoz hasonlóan a Jónyer, Klampár kettős is aranyérmet szerez. Itt már Gergely is megvillan, tagja a svédek mögött ezüsttel záró csapatnak, majd egyesben is a döntőig menetel, ahol a csehszlovák Milan Orlowski állítja meg.

Már senki sem kérdőjelezi meg Gergely helyét a válogatottban...

Berczik fanatizmusba oltott zsenialitása nem kérdéses. Hosszú hetek, hónapok munkájának köszönhetően Jónyerrel kidolgozzák a kínaiak elleni fegyvert, a kiflipörgetést, az elsősorban a rá jellemző fonákot kimerülésig gyakorló Gergely felnő a többiek mellé, már csak az a kérdés, az ugyancsak káprázatos tehetséggel megáldott, de renitensnek elkönyvelt Klampárt sikerül-e kordában tartania. Utóbbi talán a legnehezebb feladat, az 1975-ös kalkuttai vb előtt bele is törik a bicskája. A keret edzésén a női játékosokkal nem éppen irodalmi stílusban beszélő Klampárt eltiltják, ezért Berczik kénytelen lemondani róla a vb-n.

Klampár hiánya miatt egy-két világbajnoki arany bennünk maradt” – bosszankodik később Gergely, de nem csak ő. Mindenki biztos benne, hogy a remek formában lévő, s akár az egyéni győzelemre is esélyes Klampárral már Kalkuttában is elcsíphető lett volna a kínai válogatott, amit a Jónyer, Gergely páros világbajnoki sikere is alátámaszt. A csalódott Berczik pillanatokra megrendül, de nem olyan fából faragták, hogy feladja. Még több munkát követel, heti tizenhat edzést tart, az 1977-es birminghami vb elődöntőjében a csapat mégis elbukik a japánokkal szemben.

Nagyon fáj ez a vereség, mert érzem, hogy több van bennünk. A sportban azonban nem lehet vereségek nélkül élni, a siker kényelmessé, önhitté tesz mindenkit, nagyon jól jön ilyenkor a kijózanító pofon” – nyilatkozza érezhető keserűséggel, ám a következő tavasszal, miután a magyar válogatott valósággal letarolja Európát a duisburgi kontinenstornán, ismét a bizakodó arcát mutatja. Sőt az öt aranyat hozó Eb-t követő nyilatkozatában az addig rá egyáltalán nem jellemző érzelmesebb Berczik jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Köszönöm a versenyzőknek, hogy teljesítették a sokszor talán túlzott kívánságaimat is. De... Ezzel még nem teljesült a vágyam. Amióta három ilyen ragyogó férfi játékosunk van, a csapatvilágbajnokságról álmodozom!”

Aztán kis híján szertefoszlik minden. Az 1979-es vb előtti edzőtáborból Klampár és Takács kiszökik, de lebukik, s a csalódott Berczik annyira begőzöl, hogy hazazavarja a két játékost. Jónyer és Gergely is lobbizik a kapitánynál, kérleli, vonja vissza az eltiltást. „Klampi nélkül Kalkuttában sem tudtunk nyerni, most sem sikerül” – érvelnek. Legbelül Berczik is tudja, hogy igazuk van, ha nem is könnyen, de enged a kérésnek, így amikor felszáll a Phenjan felé tartó repülőre, talán maga is érzi, a nagy álom napokon belül valósággá válhat.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. március 16-i lapszámában jelent meg.)