Ha valakit, engem aztán nem kell meggyőzni, hogy Budapest mindenre alkalmas, ami csak szép és jó. Elfogultságom menthető, hiszen itt élek születésem óta. Ennek jegyében nagyon tudok örülni annak, ha a külföldiek is felfedezik a városomat (a birtokrag meglehet, nagyképű, de vállalható, hiszen érzelem van mögötte). Az meg különösen megfog, ha tekintélyes szervezetek érzik úgy, hogy itt kell letelepedniük, ide kell költözniük. Nem kétséges, a látvány, az élet, a földrajzi hely (Európa közepe) persze önmagában kevés ahhoz, hogy nálunk bútorozzanak be, ám ha némi gazdasági előny is társul hozzá, sokszoros szorzó lehet.

 
Budapestre tart a Nemzetközi Dzsúdószövetség

„Folyamatban van az ügy” és „Reméljük” – ha ez hangzik el egy befolyásos testület első emberének szájából, akkor több mint sejthető, hogy a szóban forgó terv megvalósul. Esetünkben a Nemzetközi Dzsúdószövetségé (IJF), elnöke, Marius L. Vizer szavaiból következtetünk arra, hogy a szervezet székhelye Budapest lesz. Mielőtt legyintenének, jó, ha tudják, hogy a dzsúdosok száma 40 millió körül van a világon, tehát a szövetség valódi tekintély a sportvilágban.

Az IJF az első fecske – bátran állíthatjuk, mert egyértelmű a kormányzati szándék arra, hogy minél több nemzetközi sportszervezetnek adjunk otthont. A jogszabályi háttérről a nyár elején lehetett először hallani, azóta az Országgyűlés elfogadta a szándékot megerősítő törvénymódosítást.

Nem lévén szerepem semelyik sportág világszövetségében, nyugodtan továbbgondolhatom a szándékot. Először a múltra emlékezve, mert számtalan példa van a magyar sportban, amikor a sportdiplomáciánk hiányosságai (durvább időszakban nem léte) miatt jártunk kudarccal akkor is, amikor feketén-fehéren kiderült: nekünk van igazunk. Hirtelen beugrik a kézilabda (vb-kiesés időntúli góllal), a vízilabda (a bíróküldés finomságai) és persze a pontozásos sportágak. Nem azt remélem (drukkerként: várom), hogy székhelyként kivételezzenek velünk, csupán azt, hogy elsők legyünk az egyenlők között, de legalábbis egyenlők.

Nos, az első fecskét várjuk, a többit pedig reméljük. Az ablakon kinézve a Halászbástyát (is) látom. Jók az esélyeink.