Atlétika: négy év börtönt kérnek a volt IAAF-elnökre az ügyészek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 22:31
null
Lamine Diack négy évre vonulhat börtönbe (Fotó: AFP)
Az ügyészek négy év börtönbüntetés és 500 ezer euró bírság kiszabását kérik a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (korábban IAAF, most WA) korábbi elnökére, Lamine Diackra, akit többek között korrupcióval és pénzmosással vádolnak a Párizsban zajló perben.

 

Az insidethegames.biz portál a L'Équipe című lap tudósítására hivatkozva azt írta, hogy a szerdai volt az utolsó előtti tárgyalási nap.

Hétfőn a szenegáli ex-sportvezető elismerte, hogy szigorúbban kellett volna vezetnie a szervezetet, arra azonban nem tudott magyarázatot adni, hogy fia, Papa Massata Diack – aki ugyancsak vádlott az eljárásban, de mivel Szenegálból nem adják ki, távollétében zajlik a per – és vele kapcsolatban lévő társaságok 2011 és 2015 között miért utaltak 600 ezer eurónak megfelelő összeget a bankszámlájára.

A most 87 éves Diack 1999 és 2015 között volt az IAAF elnöke. Papa Massata Diack a szövetség marketingjogainak kezelőjeként állítólag több millió dollárt szedett be, de ennek az összegnek csak egy része, mintegy negyede került az IAAF kasszájába. A szervezet mintegy 46 millió dollár „visszaszerzésében” bízik a mostani jogi eljárás következményeként.

Az ügyben további négy vádlott szerepel: Habib Cissé, Diack volt ügyvédje, Gabriel Dollé, aki az IAAF doppingtesztjeit felügyelte, valamint az orosz szövetség korábbi vezetője, Valentyin Balahnyicsev és Alekszej Melnyikov edző.

Diack ellen a vád többek között az, hogy körülbelül 3,45 millió eurót kapott orosz sportolóktól – átlagosan „hat számjegyű” összegeket – azért, hogy doppingeseteket tussoljon el. A bíróságon elhangzott, hogy ennek köszönhetően számos orosz atléta indulhatott nagy versenyeken, például a 2012-es londoni olimpián is.

A vádpontok között elhangzott továbbá, hogy Diack a szponzorációval és a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatos tárgyalásokon további másfél millió dollárt kapott orosz forrásból, amivel Macky Sall 2012-es szenegáli elnökválasztási kampányát támogatta, cserébe azért, hogy lassítsa az oroszok elleni eljárásokat.

A tárgyalás valószínűleg csütörtökön zárul, a bíró ekkor közli, hogy mikor várható ítélet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik