Asztalitenisz WT: hiába volt kiemelt, kikapott a Szudi, Pergel páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 08:54
A jövő héten kezdődő minszki Európai Játékokra készülő Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros kikapott a nyolcaddöntőt jelentő első fordulóban az asztaliteniszezők szapporói, kiemelt kategóriás world tour versenyén.

A magyar kettős hatodik kiemeltként a főtáblán kezdett, de a selejtezőből érkezők közül talán a legnehezebb ellenfelet kapta: a kínai Fan Csen-tung vezeti a férfiak egyéni világranglistáját, míg honfitársa, Ting Ning két helyet visszacsúszva jelenleg „csak” a harmadik a nőknél.

A két klasszis játékos duója az áprilisi, budapesti világbajnokságon bronzérmet szerzett ebben a számban, s pénteken is igazolta a papírformát, mert bár a magyarok bravúrral megnyerték a második játszmát, a vége 3:1-es kínai győzelem lett.

A nyolc közé kizárólag ázsiai párosok jutottak be. Egyesben a selejtezőben búcsúzott a két magyar játékos.

ASZTALITENISZ
WORLD TOUR, SZAPPORÓ,
VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai)–Szudi Ádám, Pergel Szandra 3:1 (4, –8, 7, 4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik