Asztalitenisz: visszavonult Póta Georgina párostársa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.11. 19:10
null
Matilda Ekholm befejezte pályafutását (Fotó: AFP)
Befejezte pályafutását Matilda Ekholm, aki hosszú éveken át volt Póta Georgina párostársa a nemzetközi asztalitenisz-versenyeken.

 

A 37 éves svéd játékos a nemzetközi szövetség (ITTF) honlapjának adott szombati interjúban beszélt a karrierjéről, így a Pótával alkotott kettősükről is.

„Ginával azért tudtunk jól együtt játszani, mert mindketten jó párosjátékosok vagyunk. Sokat gyakoroltunk együtt és rengeteg meccset játszottunk. Gina nagyon okos, ráadásul úgy használja a csuklóját, amiről én csak álmodom. Ezáltal úgy tudta megütni a labdákat, hogy az nekem jó legyen. Én azért vagyok jó párosban, mert jó a szervám és balkezes vagyok, így a fogadás is jól megy. A kettőnk stílusának kombinációja miatt nehéz volt minket legyőzni” – fogalmazott Ekholm, aki elárulta, hogy a jövőben is szeretne a sportágban maradni, nemzeti és nemzetközi szinten is.

Az utóbbi évtizedek legeredményesebb skandináv női asztaliteniszezője négy Európa-bajnoki érmet nyert, hazájában hétszeres bajnok és legjobbjaként 20. volt a világranglistán.

Jelenleg a kétszeres Európa-bajnok Póta Georgina is szünetelteti a karrierjét, mert várandós, június elejére várja első gyermekét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik