Asztalitenisz: Tóth az elődöntőben búcsúzott a Volkswagen-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.01. 20:16
Nem sikerült az újabb bravúr, így Tóth Krisztina az elődöntőben búcsúzott szerdán a németországi Braunschweigben zajló asztalitenisz Volkswagen-kupán.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a hétszeres kontinensbajnok magyar játékos – a nyolcfős női mezőny egyetlen európai születésű tagja – négy sima játszmában szenvedett vereséget a legfrissebb világranglistán hatodik kínai Li Hsziao-hsziától. Tóth a keddi nyitó körben a ranglista-harmadik szingapúri Feng Tien-vejt búcsúztatta nagy meglepetésre.

A 250 ezer dollár összdíjazású tornán mindkét nemnél nyolc-nyolc versenyző lép asztalhoz, az egyenes kieséses rendszerű lebonyolítás után a két győztes 50-50 ezer dollárral és a névadó szponzornak köszönhetően egy-egy autóval gazdagodik. Tóth 12 500 dollárt kapott szerepléséért.

A magyar asztaliteniszező a „látványos párosok" versenyében is ütőt ragadott, partnere a cseh Renata Stribikova volt. Ebben a számban a látványosság, a nehézségi fok és a két és fél perces bemutató ideje alatt elkövetett hibák alapján rangsorolták a fellépő duókat, Tóthék a selejtezőben holtversenyben a negyedik helyen zártak, így nem jutottak a fináléba.

 ASZTALITENISZ, VOLKSWAGEN-KUPA
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Li Hsziao-hszia (kínai)–Tóth Krisztina 4:0 (3, 6, 2, 2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik