Asztalitenisz: Szudi megvédte címét, a nőknél Madarász a bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.01. 21:57
 A férfiaknál a címvédő Szudi Ádám, a nőknél pedig a legutóbb két éve diadalmaskodó Madarász Dóra nyerte az egyes küzdelmeket az asztaliteniszezők országos bajnokságán, Kecskeméten.

Az Ausztriában légióskodó Szudi a vasárnapi zárónapon előbb válogatottbeli társát, Lakatos Tamást győzte le négy szettben, majd a döntőben a celldömölkiek játékosát, Kriston Dánielt verte nagy csatában, kétjátszmás hátrányból fordítva. Kriston a legjobb négy között Ecseki Nándort búcsúztatta, aki a páros fináléjában vigasztalódhatott, miután Szudi oldalán – favoritként – megverték a fiatal András Csaba, Both Olivér kettőst.

A 24 éves Szudi Ádám így kétszeresen is triplázott, ugyanis szombaton Pergel Szandrával vegyes párosban is a legjobbnak bizonyult, egyesben pedig 2017 és 2019 után harmadszor nyerte meg az ob-t.

A nőknél a tavaly győztes, ezúttal azonban csak párosban induló Pergel Szandra távollétében Madarász Dóra volt az abszolút favorit egyesben, és nem is borult a papírforma. A Lille-ben légióskodó, de kecskeméti születésű, s pályafutását itt is kezdő 26 éves játékos Peterman-Varga Tímeát győzte le a döntőben, ezzel ebben a számban – 2014, 2017 és 2018 után – negyedszer lett bajnok.

Párosban is a Madarász, Pergel duó volt a torna esélyese, de a fináléban meglepetésre alulmaradt az Erdért SE kettősével, Ambrus Krisztinával és Tóth Katával szemben.

A pénteken kezdődött ob egyik érdekessége volt, hogy a Statisztika tehetsége, a 13 éven aluliak versenyének győztese, Molnár Kendra Mira a felnőttek között női és vegyes párosban is elődöntőt játszhatott.

ASZTALITENISZ OB
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ

Szudi Ádám (Wels)–Lakatos Tamás (Amiens STT) 4:0 (9, 7, 11, 10)
Kriston Dániel (Celldömölk)–Ecseki Nándor (TTC Ober–Erlenbach) 4:2 (14, 15, –9, –8, 7, 7)
DÖNTŐ
Szudi–Kriston 4:2 (–4, –6, 7, 9, 5, 4)

FÉRFI PÁROS
ELŐDÖNTŐ

Ecseki, Szudi–Lakatos, Szita Márton (Celldömölk) 3:2 (–6, –10, 6, 7, 3)
András Csaba, Both Olivér (TTC RS Fulda–Maberzell, 1.FSV Mainz 05)–Kriston, Katus Krisztián (Komló) 3:1 (7, –6, 9, 13)
DÖNTŐ
Ecseki, Szudi–András, Both 3:1 (7, –7, 9, 7)

NŐI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Madarász Dóra (Lille Metropole)–Bálint Bernadett (TuS Uentrop) 4:0 (5, 6, 10, 7)
Peterman–Varga Tímea (Erdért SE)–Imre Leila (Erdért SE) 4:1 (7, 4, 4, –5, 7)
DÖNTŐ
Madarász – Peterman–Varga 4:2 (–9, –6, 7, 9, 8, 9)

NŐI PÁROS
ELŐDÖNTŐ

Madarász, Pergel Szandra (Budaörs)–Peterman-Varga, Imre 3:2 (–9, 4, –8, 3, 9)
Ambrus Krisztina, Tóth Kata (Erdért SE)–Balogh Ágnes, Molnár Kendra Mira (Békési TE, Statisztika) 3:2 (–3, –6, 10, 5, 9)
DÖNTŐ
Ambrus, Tóth–Madarász, Pergel 3–2 (9, –9, –7, 8, 7)

SZOMBATON
VEGYES PÁROS
ELŐDÖNTŐ

Szudi, Pergel–Molnár Krisztián, Molnár Kendra Mira (BVSC–Zugló, Statisztika) 3:0 (4, 3, 8)
Fazekas Péter, Peterman–Varga (Celldömölk, Erdért SE)–Vajda Viktor, Szvitacs Alexa (Mezőberény, Kecskemét) 3:0 (9, 7, 5)
DÖNTŐ
Szudi, Pergel–Fazekas, Peterman-Varga 3:2 (7, –14, –8, 9, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik