Asztalitenisz: négy magyar arany a budapesti veterán Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.07. 12:28
null
Vitsek Iván (jobbról a második) aranyérmet nyert az 50 évnél idősebbek korosztályában (Fotó: MOATSZ)
42 ország 3500 versenyzője állt asztalhoz az asztaliteniszezők veterán Európa-bajnokságán a BOK-csarnokban. A férfiaknál két egyéni számban is hazai siker született.

 

Fantasztikus játékkal, talán az egész Eb leglátványosabb mérkőzésén nyert Vitsek Iván az 50 évnél idősebbek korosztályának döntőjében. A szombati eredményhirdetés után a serdülő utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya rögtön útra kelt, hiszen vasárnap már az ostravai korosztályos Európa-bajnokságon dirigálja a fiatalokat.

A 60 évnél idősebb korosztályban Kovács János állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg a nőknél a 40 pluszosok kategóriájában az Ackermann Erika, Hajduska Rita párosunk diadalmaskodott. Ugyanebben a kategóriában Jakab Gábor és Marsi Márton is nyerni tudott.

„Két hónappal a rendkívül sikeres egyéni világbajnokság után ismét bebizonyítottuk, hogy Magyarország képes újra nagyszabású világeseménynek helyt adni. Nagyon elégedett vagyok a rendezéssel, hiszen a veterán Európa-bajnokság nagyobb volumenű esemény volt, mint a világbajnokság. Szeretnénk újabb világversenyeket vendégül látni a közeljövőben is” – idézi a Magyar Asztalitenisz-szövetség sajtóközleménye Nátrán Roland elnököt.

ASZTALITENISZ, VETERÁN EURÓPA-BAJNOKSÁG (BUDAPEST)
További magyar eredmények
40 ÉV+ FÉRFI EGYES
3. Németh Károly

85 ÉV+ FÉRFI EGYES
3. Mayer József

65 ÉV+ FÉRFI PÁROS
3. Baráth Kornél, Geri László

40 ÉV+ NŐI EGYES
2. Spengler Krisztina
3. Ackermann Erika

65 ÉV+ NŐI EGYES
3. Németh Márta

70 ÉV+ NŐI EGYES
3. Zacher Gizella

50 ÉV+ NŐI PÁROS
2. Turner Andrea, Ferenczy Zita (romániai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik