Asztalitenisz: minden a helyére került a női válogatottban

„Ez hogy is működik?” – kérdezi Bátorfi Zoltán.

„Mikrofon. Bele kell beszélni” – hangzik a válasz Müller Bélától.

A női asztalitenisz-válogatottunk szövetségi kapitánya és a sajtótájékoztató moderátora közötti kis közjáték nagy derültséget kelt a Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz-csarnokban összegyűltek körében. Persze a hangulatra egyébként sem lehet panasz, az apropó, az együttes sikeres olimpiai kvalifikációja önmagában garantálja a jókedvet.

A gondomari tornán remeklő csapat tagjai Hartbrich Leonie kivételével – ő klubelfoglaltsága miatt van igazoltan távol – mosolygós arccal várják kérdéseket, érezhető, hogy ezúttal talán a szokottnál is szívesebben beszélnek. A kapitány miután megfejti a „nagy mikrofontitkot”, például arról mesél, hogy cseppet sem tartott tőle, sőt, biztos volt benne, hogy bejön a húzása, nevezetesen, hogy az anyai örömök elé néző Póta Georgina helyett a 44 éves, a válogatottban másfél évtizede nem szereplő Fazekas Máriát hívta be a keretbe.

„Mindenki fantasztikus volt, csak így sikerülhetett valóra váltani az álmot” – teszi hozzá Bátorfi, majd adja is tovább a szót Pótának, aki azzal kezdi, hogy furcsa volt távolról figyelni a többiek játékát: „Természetesen jobb lett volna a helyszínen, a lányokkal együtt átélni bravúrt, még sincs bennem hiányérzet, hiszen ezekben a hetekben-hónapokban másfajta boldogságban van részem.”

Mint kiderül, az évtizedek során feszített ritmushoz szokott Pótának mostanában érthetően több a szabadideje, de azért visszafogottan még edz, tornázik, próbál sportos kismama maradni.

„Nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy Gina kisbabát vár, mert egy ideje már szerették volna – veszi át a szót Pergel Szandra. – Tudtuk, ez nem csak annyit jelent, hogy egy játékos kiesett, ezzel az egész csapat megváltozik, máshová helyeződnek a hangsúlyok. Boldogok vagyunk, hogy végül minden a lehető legjobban sült el.”

Utóbbi megjegyzésével arra utalt, hogy Fazekas csapatba kerülésével az addig stabilnak tekintett Madarász, Pergel kettős – legalábbis a kvalifikációs torna idejére – szétvált, hogy a Pergel, Fazekas duó vegye át a helyét. Utóbbi meg is szolgálta a bizalmat, a horvátok és a portugálok ellen is hozta a maga partiját, amivel az első emberré előlépő Madarász Dóra is jobb helyzetből várhatta az egyéni meccseit.

„Horvátország ellen az egyik mumusommal kellett játszanom, nem is éreztem magam igazán komfortosan – idézi fel a Gondomarban történteket Madarász. – A portugálok kínaija, Fu Yu elleni párharc második játszmája volt a fordulópont, miután azt a szettet megnyertem, minden a helyére került.”

Utóbbi félmondatot érthetjük a magyar válogatottra is, hiszen ez a csapat tényleg megszolgálta a tokiói helyét. Ezt támasztja alá a másodedző, Muskó Péter is, aki „a munka minden pillanatát élvezte a játékosokkal”, míg a többieket ezúttal csak a kispadról támogató tartalék, Nagyváradi Mercédesz „hatalmas élményként” élte meg a történteket.

„Ha nincs több kérdés, bemutató edzést tartanak a lányok” – jön a tájékoztatás, a főszereplők néhány pillanattal később már saját természetes közegükben, az asztal mellett, ütővel és labdával a kezükben folytatják a programot. Közben forognak a kamerák, villannak a vakuk, s még Bátorfi kapitány is ütőt ragad. Itt már nincs szükség instrukcióra, pontosan tudja, „hogy működik”.

INTERJÚ FAZEKAS MÁRIÁVAL, A BUDAÖRS VÁLOGATOTT JÁTÉKOSÁVAL

– A minap azon viccelődött, van-e bárki, aki még nem tudja a korát.
– Mivel az elmúlt hetekben a női válogatottal foglalkozó írásokban, televíziós és rádiós riportokban megjelent, elhangzott, hogy negyvennégy évesen kerültem újra a válogatottba, aki a sport iránt érdeklődik, jó eséllyel találkozott ezzel.

– Zavarja?
– Dehogy, sőt, tetszik! Nem ez a lényeg, lehetnék akár kilencvenhárom éves is, sokkal fontosabb, hogy a válogatott kvalifikálta magát az olimpiára.

– Mit szólt, amikor Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány megkereste, hogy a szülés előtt álló Póta Georgina helyett ugorjon be?
– Nem volt könnyű döntés, hiszen nagy volt a felelősség, az olimpiáért játszott a csapat. Szerencsére ott volt két rutinos ember, Madarász Dóra és Pergel Szandra, rájuk támaszkodhattam, s mivel Szandival a Budaörsben is együtt játszunk, úgy éreztem, tudok segíteni.

– A Pergellel alkotott párosa a horvátok és a portugálok ellen is fontos meccset nyert meg, különösen az utóbbi nagy bravúr. Miben voltak jobbak az ellenfélnél?
– A három honosított kínaival felálló portugálok voltak az esélyesek, de meglepte őket a helyzet, nem tudtak azzal mit kezdeni, hogy Póta helyett én vagyok a túloldalon, s emiatt talán bizonytalanabbá váltak. Meg aztán Bátorfi Zoltán is folyamatosan mondta, szinte belénk beszélte, hogy nyerhetünk, igenis legyőzhetjük a portugálokat, és kijuthatunk az olimpiára.

– Mondhatjuk úgy, hogy a Póta kiesésével kialakult új helyzetet a maguk javára fordították?
– Tulajdonképpen igen. Mindannyian maximális fordulaton pörögtünk, nagyon akartuk ezt a sikert.

– A kapitány máris döntött: a kvótát kiharcoló Madarász, Pergel, Fazekas hármas áll asztalhoz Tokióban. Eszébe jutott már, hogy talán a teljes magyar olimpiai csapat legidősebb sportolója lesz?
– Igen, más is felhívta már rá a figyelmemet. Nem tudom, valóban így lesz-e, de ha igen, az sem zavarna, inkább büszke lennék rá. Legutóbb 2004-es athéni játékokra kvalifikáltam magam, nem mindenkinek adatik meg, hogy tizenhat évvel később újra olimpiai résztvevő lehet.