Asztalitenisz: már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben

Vágólapra másolva!
2019.01.16. 14:54
Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz kikapott az egyes selejtezőjének második fordulójában, így már csak előbbinek van esélye a főtáblára jutásra a BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.

Pergel a horvát Mateja Jegerrel csapott össze szerdai első meccsén, s öt szettben győzött. A következő ellenfele – már a 32-es főtáblára kerülésért – a német Petrissa Solja lesz 15 órától.

A selejtező első köréből ellenfele sérülése miatt játék nélkül továbbjutott Nagyváradi Mercédesznek esélye sem volt az ukrán Margarita Peszocka ellen, és játszmát sem nyerve búcsúzott.

Pergelen kívül később még férfi és női párosban is lesz magyar a selejtezőben, a főtáblás küzdelmek csütörtökön rajtolnak. Egyesben Majoros Bence, valamint Póta Georgina és Madarász Dóra, párosban az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, a Póta, Matilda Ekholm és a Szudi, Pergel kettős alanyi jogon főtáblás.

A vasárnapig tartó budapesti viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47.6 millió forint).

A döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR, BUDAPEST
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Pergel Szandra–Mateja Jeger (horvát) 4:1
Margarita Peszocka (ukrán)–Nagyváradi Mercédesz 4:0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik