Asztalitenisz: Felegyi Gábor lett az ITTF versenyigazgatója

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 20:40
null
Felegyi Gábor (Fotó: Tumbász Hédi, 2018)
Felegyi Gábort nevezték ki a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) versenyigazgatójává. A magyar szakember átmeneti jelleggel látja el a feladatot.



Az ITTF a honlapján úgy fogalmaz: Felegyi elsősorban azért lesz felelős, hogy az idén még megrendezhető viadalokat biztonságosan le tudják bonyolítani, emellett szoros együttműködésben tevékenykedik majd a 2021-től új sorozatot szervező WTT-csapattal.

A magyar szövetség korábbi főtitkára 2019 szeptembere óta dolgozik az ITTF-nél, ő a világbajnokságok projektmenedzsere. A versenyigazgatói posztot a nemzetközi szövetségtől 11 év után távozó ciprusi Vicky Elefteriadétől veszi át.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik