Asztalitenisz Eb: Ecseki főtáblás, Majoros még reménykedhet

SZŰCS MIKLÓS (Alicante)SZŰCS MIKLÓS (Alicante)
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 17:38
Négy férfijátékosunkból egy, Ecseki Nándor egyenes ágon kvalifikálta magát az alicantei Európa-bajnokság főtáblájára, Szudi Ádámnak és Lakatos Tamásnak ez biztosan nem sikerült, Majoros Bencének viszont még lehet esélye a javításra.

Az egyéni Eb második napján, a selejtező csoportköre utolsó fordulójának az volt a tétje, hogy férfi egyesben a négy magyar közül kinek sikerül továbbjutnia. A nap elején erre a két meccs után veretlenül álló Ecseki Nándornak és Majoros Bencének volt a legnagyobb esélye, sőt mivel a csoportban úgy alakultak az eredmények, Ecseki már úgy állhatott asztalhoz, hogy a történjék bármi, biztos főtáblás.

„Egyesben most indultam először felnőtt Európa-bajnokságon, nem rossz bemutatkozás, hogy azonnal továbbjutottam – mondta széles mosollyal az arcán Ecseki. Annak külön örülök, hogy veretlen maradtam, mégiscsak jobb érzés így készülni a főtáblára. A körülményekre nem szeretek hivatkozni, mert mindenkinek egyformák, de ebben a melegben nagyon nehéz játszani, a pára miatt csúszik a labda, szóval ez a csarnok nem feltétlenül méltó egy felnőtt kontinensbajnoksághoz.”

Tegyük gyorsan hozzá, Ecseki megjegyzése „csak” a verseny második számú termére igaz, a négyasztalos főcsarnokban valóban ideálisak a körülmények, ám oda egyelőre még nem jutottak be a mieink, legfeljebb nézőként…

A napot ugyancsak százszázalékosan kezdő Majoros ki ki meccset játszott a portugál Diogo Carvalhóval. Az izgalmak méltóak voltak a téthez, döntő játszmáig jutottak a felek, ahol Majoros 10:9-es vezetésnél, tehát meccslabdánál szervát rontott, s ugyan később is volt még egyszer esélye a győzelemre, az idegek csatáját 15:13-ra a portugál nyerte meg.

A szerdán egy vereséggel rajtoló Szudi Ádám és Lakatos Tamás viszont nem került ilyen közel a továbbjutáshoz, előbbi azért, mert 4:2-re kikapott a dán Anders Lindtől, utóbbi pedig hiába győzött, a csoportban hármas körbeverés alakult ki, amiből ő jött ki legrosszabbul.

Egyelőre tehát ott tartunk, hogy Ecseki továbbjutott, Majorosnak pedig csoportmásodikként még lehet erre esélye, feltéve, ha a sorsolásnál a szerencse is mellé szegődik és ő is asztalhoz állhat a főtáblára jutásért. Ha igen, az esti programban játszik, miként a férfi páros selejtezőben a Majoros, Lind magyar, dán és a Lakatos, Szőcs magyar romániai duó, valamint a vegyes páros főtáblájának első fordulójában a Szudi, Pergel, és a Majoros, Póta kettős.

EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALICANTE
Férfiak. Egyes. Selejtező

14. csoport:
Carvalho (portugál)–Majoros Bence 4:3 (4, –10, 7, –4, 9, –3, 13)
A végeredmény: 1. Carvalho 3 győzelem, 2. Majoros 2, 3. Kreanga (görög) 1, 4. Naumi (finn) 0

16. csoport: Lind (dán)–Szudi Ádám 4:2 (7, 1, –9, –10, 8, 7)
A végeredmény: 1. Gagyijev (orosz) 3, 2. Lind 2, 3. Szudi 1, 4. Ansari (azeri) 0

20. csoport: Ecseki Nándor–Gunduz (török) 4:3 (–5, 9, –9, 8, 8, –4, 2)
A végeredmény: 1. Ecseki 3, 2. Valuch (szlovák) 2, 3. Kodjabasev (bolgár) 1, 4. Gunduz 0

23. csoport: Lakatos Tamás–Weber (svájci) 4:3 (–5, –8, 9, –8, 5, 8, 5)
A végeredmény: 1. Weber 2, 2. Evans (walesi) 2, 3. Lakatos 2, 4. Dalgleish 0.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik