Asztalitenisz: bemutatták Póta Georginát a Budaörsnél

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.01. 15:56
null
Somlyó Gergely klubelnöktől kapta meg új, budaörsi mezét Póta Georgina (Fotó: Dömötör Csaba)
Az elmúlt évtized legeredményesebb magyar játékosával Póta Georginával megerősödve vág neki az új idénynek a budaörsi, azaz a legjobb hazai, mégis nem titkoltan anyagi nehézségekkel küzdő női csapat.

 

Regi is szurkoló lesz

– Túl van a szülés utáni első edzésén. Hogy érezte magát?
– Egyelőre még csak óvatosan gyakoroltam, nem lehet egyik pillanatról a másikra teljes gázra kapcsolni – mondta Póta Georgina, az SH-ITB Budaörsi SC játékosa. Azt azért éreztem, hogy a kezemben benne maradt a játék, a lábmunkámon viszont dolgozni kell.

– Új csapatba, mégis régi ismerősök közé került. Milyen célokkal vág neki az idénynek?
– Való igaz, Fazekas Máriával és Lovas Petrával már sok közös nagy csatán vagyunk túl, jól ismerjük egymást. Biztos vagyok benne, hogy kiválóan összedolgozunk majd, mert szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket, a nemzetközi kupában pedig minél tovább akarunk eljutni. Egy párharcot kell megnyernünk, hogy a Bajnokok Ligájában indulhassunk, ha netán ez nem sikerülne, akkor is helyünk lesz az Európa-kupában.

– Kislányát Reginát felkészítette, hogy mostantól kicsivel többet lesz távol tőle?
– Szerencsére akad segítségem, aki az ilyen alkalmakkor vigyáz rá, s persze az is előfordul majd, hogy eljön velem az edzésre. Regi nyugodt, jó kislány, nem lesz gond, pláne, hogy ő lesz a Budaörs legfiatalabb szurkolója.

„Mert ma is kell egy jó klub” – ez a szlogen fogadta a bajnoki címvédő SH-ITB Budaörsi SC idénynyitó sajtótájékoztatójára érkezőket, nem sokkal később pedig Somlyó Gergely klubelnök magyarázattal is szolgált. Mint kiderült, az egyesületnek és azon belül az asztalitenisz-szakosztálynak anyagi gondjai vannak, klubszinten 25, csak a pingpongosoknál 11 millió forint hiányzik a kasszából. A más sportágak jóval nagyobb költségvetéséhez szokott szemnek ez az összeg elenyészőnek tűnik, ám a budaörsi asztaliteniszezők számára ez a 11 millió jelentheti a különbséget a lét és a nemlét között. Annak fényében különösen fájó mindez, hogy a szakosztály történetének legjobb esztendejét tapossák: női válogatottunk, három budaörsivel, Pergel Szandrával, Fazekas Máriával és Nagyváradi Mercédesszel a soraiban a sportág történetében először olimpiai csapatkvótát szerzett, június végén pedig a negyedik magyar bajnoki címüket is begyűjtötték.

„Az idén sorozatban tizennyolcadik alkalommal indulunk valamely nemzetközi kupában, azaz már e tekintetben is nagykorúnak számítunk – jegyzete meg büszkeséggel a hangjában az elnök, aki a mostani, kihívásokkal teli időszaknak is látja a pozitívumait. –Megtisztelő, hogy az elmúlt tíz év legeredményesebb magyar játékosa, Póta Georgina nálunk folytatja a pályafutását, s várjuk már, hogy végre felépüljön a saját asztalitenisz-csarnokunk.”

Ami a létesítményt illeti, az érintettek szerint végre elhárultak az akadályok s reményeik szerint rövidesen megkezdődhet az építkezés, legalábbis erről számolt be a területet adó Budaörs város polgármestere Wittinghoff Tamás és a szövetség elnöke Nátrán Roland.

„A minisztérium rábólintott a tervekre, így a pénz rendelkezésre áll– magyarázta a sportág első embere. –Mindannyiunk számára fontos létesítményről van szó, hiszen túlzás nélkül kijelenthető, női vonalon ma Budaörsön van az ország legfontosabb klubja, itt az élsport mellett, az utánpótlás-neveléssel és az amatőr bázis kiépítésével is kiemelten foglalkoznak. A leendő csarnok pedig nem csak a klubot szolgálja majd, az elképzelések szerint nemzetközi versenyek és edzőtáborok megrendezésére is alkalmas lesz.”

Persze a tervek megvalósulásához első lépésként talpon kell maradni, amihez pénz kell. A budaörsiek úgy vélik, az eredményeikkel már bebizonyították, hogy rászolgáltak az állam és az üzleti szféra támogatására, így bíznak benne, hogy az az együttműködési kiajánló, aminek segítségével a személyes kapcsolatokon túl a világhálón is kutatják a szponzorokat, végül célba talál, mert jelen állás szerint néhány hónapnál előrébb nem tervezhetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik