Asztalitenisz: bemutatkozott magyar színekben a 17 éves kínai játékos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.21. 12:12
null
Lu Kaiyang (Lu Kaj-jang) vereséggel debütált magyar színekben (Fotó: MOATSZ)
A csehországi World Tour-viadalon indult először magyar színekben az asztaliteniszező kínai Lu Kaiyang (Lu Kaj-jang).


A Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) tájékoztatása szerint az április óta Magyarországon élő és edző 17 éves kínai fiú a debütáló mérkőzésén hat szettben vereséget szenvedett a három esztendővel idősebb német Tobias Hipplertől. Aranyosi Péter szövetségi kapitány jó esélyt lát Lu Kaiyang honosítására, ám a játékos jelenleg még csak a „próbaidejét” tölti – áll a közleményben.

Aranyosi április elején úgy fogalmazott: a honosított kínai játékosok – elsősorban a nőknél – ellepték az európai válogatottakat, s nagyon nehéz ellenük érvényesülni. Már akkor jelezte a 17 esztendős tehetség érkezését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik