Asztalitenisz: angol-magyar siker a kopogós ob-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.06. 21:18
Egyesben az angol William Maybanks nyerte meg a második alkalommal megrendezett Dulevo kopogós pingpong országos bajnokságot, amelyet szombaton bonyolítottak le a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban.

A szervezők tájékoztatása szerint a 26 éves játékos közel egy évtizede Magyarországon él, itteni az állandó lakcíme, ezért indulhatott el a viadalon, amely kvalifikációt is kínált a január 27–28-án Londonban sorra kerülő világbajnokságra. Rajta kívül még a döntős Zakar Kristóf utazhat majd a brit fővárosba, mindketten Magyarországot fogják képviselni a vb-n.

Párosban címvédés történt az ob-n, a novemberi budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmes Zakar és Szakál Béla ugyanis megismételte az egy évvel ezelőtti sikerét.

A versenyre 67 egyéni és 27 páros nevezés érkezett, a különlegességét pedig az adta, hogy az asztaliteniszben mára megszokott, szoft ütőborítások helyett szivacs nélküli, úgynevezett kopogós ütőkkel bonyolították le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik