Asztalitenisz: a Póta, Ekholm és az Ecseki, Szudi duó a nyolc között

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 20:35
null
A Póta, Ekholm páros a négy közé jutásért játszhat (Fotó: Földi Imre)
Egyesben az utolsó, még versenyben lévő magyar, Lakatos Tamás is vereséget szenvedett a budapesti asztalitenisz world tour-verseny főtáblájának első fordulójában, ellenben a Póta Georgina, Matilda Ekholm kettős, valamint az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó bejutott a negyeddöntőbe a párosok viadalában.

Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm a Jana Noszkova, Marija Tajlakova orosz kettőssel csapott össze első meccsén, s pontosan játszva, második kiemelthez méltó magabiztossággal nyert. A rivális mindössze 17 pontot tudott csinálni a háromszettes mérkőzés alatt.

A férfiaknál a közönség először a tavaly meglepetésre elődöntős Ecseki Nándor, Szudi Ádám párosért szoríthatott, amely nem is okozott csalódást. Négy játszmában legyőzte egyiptomi vetélytársát, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

Póta Georgina: Nem jelentett előnyt, hogy kiemelt voltam…

Férfi egyesben a Németországban profiskodó 22 éves Lakatos Tamás korábbi csapattársával, a portugál Tiago Apolóniával játszott a 16 közé jutásért. Magyar szempontból remekül indult a mérkőzés, Lakatos az első két szettben ellenállhatatlan volt, a csapatban Európai Játékok-győztes és Európa-bajnok portugál azonban a folytatásban magára talált. A negyedik játszmában még volt némi esély arra, hogy Lakatos egy lépéssel közelebb kerüljön a győzelemhez, de miután ezt a felvonást is Apolónia nyerte meg, a folytatásra már nem nagyon maradt kérdés.

„Jól kezdtem, amiben azért benne volt Apolónia bizonytalankodása is. A harmadik szettben változtatott a játékán, amivel nem tudtam mit kezdeni. Kikaptam ugyan, de úgy érzem, ez a 4:2-es vereség tisztes egy ilyen remek asztaliteniszezővel szemben” – fogalmazott Lakatos a vereséget követően.

Miután korábban Pergel Szandra, Madarász Dóra és Póta Georgina is kikapott, a mieink számára egyesben befejeződött a verseny.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik