Ülőröplabda Eb: végre a hölgyek is győztek Budapesten

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 22:22
null
A női válogatott az oroszoktól kikapott, utána megszerezte első győzelmét (Fotó: Dömötör Csaba)
Női válogatottunk megverte Nagy-Britanniát a budapesti ülőröplabda Európa-bajnokságon, és ezzel lendületet vehet.

Nagyon vártuk már, három teljes napja, és végre megszületett a budapesti ülőröplabda Európa-bajnokság második magyar győzelme, amikor Nebehaj Barbara szépen beívelte a labdát az ellenfél térfelének közepére. A negyedik szettben jártunk ekkor a Magyarország–Nagy-Britannia mérkőzésen, amely az 5–9. helyért kiírt körmérkőzéses szakasz nyitómeccse volt, és amelyen az első két játszmát viszonylag magabiztosan nyertük (12-re, majd 19-re), a harmadikat viszont elbuktuk, pedig 23:21-ről nem kellett volna, majd a negyediket szettlabdáról fordítottuk meg.

De addig történt egy s más a kontinenstorna negyedik napján a mieinkkel. Először a férfiválogatottat szólították pályára, amely később végzett, mint a negyedórára rá kezdő hölgyek, akik a világ- és Európa-bajnok oroszokkal negyeddöntőztek, és a várható sima vereség közepette kifejezetten szép harmadik játszmát produkáltak: abban 20 pontig jutottak, összességében pedig 40 labdamenetet nyertek meg a földkerekség talán legerősebb női együttese ellenében.

Szóval amikor lányaink a hálónál gratuláltak, még javában játszottak fiaink, akik a 25:17-re megnyert első szett után váratlanul kemény ellenállásba ütköztek a férfimezőny utolsó nyeretlenjével, Törökországgal szemben. Azért 2:1-re még mi vezettünk a játszmákat tekintve, de már ezért is nagyon meg kellett dolgozni, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy döntő szettbe torkollott a csata, amelyet jobban bírtak és simán nyertek – a fiatalabb törökök...

Az erősebbik nem honi képviselői így sajnos az utolsó hely elkerüléséért játsszák utolsó mérkőzésüket péntek délután három órától Lengyelország ellen, míg női válogatottunk folytatja hadjáratát az ötödik helyért, előbb fél háromtól Horvátország, majd fél nyolctól Szlovénia legjobbjaival szemben. Hátha ez a csütörtöki győzelem megadja a továbbiakhoz szükséges löketet!

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST
Férfiak. A 9–12. helyért:
Törökország–Magyarország 3:2
Nők. Negyeddöntő: Oroszország–Magyarország 3:0. Az 5–9. helyért: Magyarország–Nagy-Britannia 3:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik