Öttusa-vk: nincs magyar a női döntőben Prágában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.23. 20:28
Egyik magyar indulónak sem sikerült döntőbe jutnia a nők versenyében a prágai öttusa-világkupán.

A csütörtöki selejtezőben három, egyformán 25 fős csoportban zajlottak a küzdelmek. Az első tíz-tíz hely ért automatikus továbbjutást, további hat versenyző pedig pontszáma alapján került a fináléba.

A magyarok közül a 2016-ban egyéni világbajnok Kovács Sarolta szerepelt a legjobban, de ő is csak 14. lett a B-csoportban, pontszáma pedig nem volt elég ahhoz, hogy szombaton is versenyezhessen. A 200 méteres úszásban második volt, ám a vívása nem sikerült jól, 12 győzelem mellett 12 vereséget gyűjtött, amivel ebben a számban 11. lett, a lövészetekkel kombinált 3200 méteres futásban meg csak a 20. időt ért el. Ugyanebben a csoportban Réti Kamilla a 19., míg az A-ban Ormándi Rebeka a 22. helyen végzett.

Kállai Ákos szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azzal kezdte értékelését, bármikor, bárkivel előfordulhat, hogy lemarad a döntőről, de az azért álmukban sem vetődött fel, hogy Kovács Sarolta nem jut tovább. Már csak azért sem, mert ez most fordult vele elő először.

„Nincs mit mentegetni, ez így gyenge teljesítmény volt. Pontosabban jól úszott, a vívása sem volt rossz, de pontatlan volt, futásban viszont gyengén szerepelt” – mondta.

A kapitány emlékeztetett rá, hogy Kovács Sarolta az előző, székesfehérvári világkupát betegség miatt kénytelen volt kihagyni, majd visszatérése után vizsgái is voltak, így a felkészülése nem alakult zökkenőmentesen. Ugyanakkor hozzátette: egy igazán klasszis sportolónak is csak akkor megy a versenyzés, ha körülötte minden rendben van.

„Márpedig Saci lelki és pszichés állapota nem százszázalékos. Ráadásul fizikálisan sincs a topon, mostanra fogyott el a szusz” – tette hozzá.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik a prágai világkupán, majd a hétvégén következnek a döntők, míg hétfőn a vegyes váltóval zárul a viadal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik