Öttusa-vk: aranyérmes a Kovács, Demeter páros váltóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 17:26
Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Demeter Bence páros vegyes váltóban a kecskeméti öttusa világkupa-versenyen.

A idei sorozat harmadik állomásának utolsó napján, hétfőn 16 duó kezdte meg reggel a küzdelmeket a 2x100 méteres úszással, melyben a magyarok 1:57.52 perccel elsők lettek.

Ezt követte a vívás, amely ugyancsak hazai fölényt hozott, a kimagasló eredmény – 23 győzelem és 7 vereség – azt jelentette, hogy a magyar kettős már két szám után nagy különbséggel vezetett. A lovaglásban ugyan a lehetséges 300-ból csak 277 pontot szerzett, amivel ebben a számban hetedik volt, de a kombinált számnak – melyben mindkét váltótag 2x800 métert futott és kétszer állt lőállásba – így is 35 másodperccel hamarabb vághatott neki, mint az akkor második britek.

A magyar duó az utolsó számban a 14. helyen végzett, de összetett előnyéből így is megőrzött 15 pontot a végül második helyre befutó írek előtt. A dobogó harmadik fokára a kínaiak állhattak fel.

Kovács szombaton ötödik volt a nők versenyében, majd vasárnap Demeter bronzérmet nyert a férfiaknál. Ketten együtt tavaly is megnyerték a vegyes váltót Kecskeméten.

Eredmények:
vegyes váltó:

1. Magyarország (Kovács Sarolta, Demeter Bence) 1410 (úszás: 1:57.52 perc/315 pont, vívás: 23 győzelem/7 vereség/266 pont, lovaglás: 277 pont, lövészet-futás: 12:28:33 perc/552 pont)
2. Írország (Kate Coleman Lenehan, Michael Healy) 1395
3. Kína (Csung Hsziu-ting, Csang Lin-pin) 1384

Az idei első világkupa-versenyen, március elején Kairóban Alekszejev Tamara ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter Bence ezüst-, Szép Balázs és Alekszejev bronzérmet nyert.

A nemzetközi mezőny legközelebb május végén, Szófiában találkozik. A döntőt júniusban, Asztanában tartják majd. Az Európa-bajnokságot július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyét, a világbajnokságot szeptemberben, Mexikóvárosban rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik