Hetesrögbi: az elmaradt Eb helyett V4-es torna lesz Budapesten

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 09:15
null
Az elmaradt Eb helyett V4-es torna lesz a Budapest Rögbi Centerben (Fotó: Nemzeti Sport)
Augusztus elsején a visegrádi országok (V4) 15 csapatának részvételével felnőtt és ifjúsági hetesrögbi tornát rendez a magyar szövetség (MRGSZ) a Budapest Rögbi Centerben.

 

A sportág október közepén átadott magyarországi főhadiszállásán a szövetség honlapjának közlése szerint 10 órától öt kategóriában lesznek a küzdelmek: a felnőtteknél és az U18-as korosztályban mindkét nem képviselői összecsapnak, U16-ban viszont csak a fiúknál rendeznek mérkőzéseket.

Múlt hét végén Budapesten került volna sor az olimpiai hetes szakág kétfordulós másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságának második körére – a rendezést novemberben négy évre nyerte el az MRGSZ –, de a koronavírus-járvány miatt elmaradt az egész kontinensbajnokság. A budapesti eseményen 12 férfi és 12 női válogatott, mintegy ötszáz fő – csapatonként 15 játékossal, plusz a szakmai stáb tagjaival és a kísérőkkel – vett volna részt.

Stiglmayer Gábor, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek elmondta: miután a felnőtt Eb elmaradt, a korosztályos V4-torna megrendezésére pedig amúgy is készültek, a magyar szövetség úgy döntött, hogy a felnőtteknek is lehetőséget biztosít. Kiemelte: a több csapat bevonása még jobb hangulatot is jelent a Kincsem Parkban lévő létesítményben, a fiatalok pedig a gyakorlati tapasztalatok mellett követendő példaként láthatják a pályára lépő felnőttek összecsapásainak színvonalát. Utóbbiak esetében így a válogatottnak nem marad ki teljesen az évad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik