Férfi röplabda: vereséggel debütált a szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2017.05.05. 21:24
A magyar férfi röplabda-válogatott pénteken felkészülési mérkőzésen három játszmában kikapott Svédországban a házigazda együttestől.

Ez volt az első mérkőzése a kispadon a világbajnoki selejtezőre készülő nemzeti csapat új, argentin szövetségi kapitányának, Juan Manuel Barrialnak.

A két gárda szombaton és vasárnap is megmérkőzik egymással.

FÉRFI RÖPLABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Svédország–Magyarország 3:0 (23, 23, 17)
Magyarország:
Szabó A., Magyar B., Nagy J., Dávid Z., Bozóki, Dávid Cs. Csere: Pápai (liberó), Kecskeméti P. Szövetségi kapitány: Juan Manuel Barrial

Juan Manuel Barrial: Az első két szettben jól játszott a csapat, a nyitásfogadása viszont gyenge volt, ezen mindenképpen változtatni kell a jövőben. A második szett után - technikai okok miatt - 15 percet állt a játék, s ezt követően kicsit visszaesett a teljesítményünk, persze, nem ezért szenvedtünk vereséget... Összességében azt mondhatom, hogy nagyon akart a csapat, a srácok mindegyike bizonyítani próbált, s igyekezett minél kevesebb hibával játszani, és ez mindenképpen pozitív. Vannak hibák is természetesen, azon dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk!

A TOVÁBBI SVÉDORSZÁGI PROGRAM
05.06., szombat
Svédország-Magyarország 17.00, Örebro
05.07., vasárnap
Svédország-Magyarország 19.00, Örebro

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik