WTCR: Vervisch az élen a 2. edzésen; ismét hátráltatják a Hyundait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.05. 11:15
null
Vervisch vette át a vezetést a második szabadedzésen (Fotó: AFP)
Továbbra is szenvednek a túraautó-világkupa (WTCR) vuhani hétvégéjére 60 kg pluszsúllyal ellátott Hyundaiok. A gyártóval a legelőkelőbb helyeztést elérő Thed Björk is csak a 11. helyen zárt a második szabadedzésen. A tréning Frédéric Vervisch elsőségével ért véget, a második a nyitóedzés leggyorsabbja, Pepe Oriola lett, a harmadik pozícióban Gordon Shedden végzett. Michelisz Norbert csak a 17. lett, így talán a zandvoortihoz hasonló hétvége vár a Hyundaira.

 

Az előzetes tervek és magyar idő szerint 9.30-kor kezdődött volna a második szabadedzés Vuhanban, ám mivelaz első tréninglebonyolítására a tervezett 30 perc helyett két órára volt szükség, a második edzés kezdete is eltolódott egy órával.

Kisebb meglepetésre azonban a csúszás nagy részét okozó Fabrizio Giovanardi is részt tudott venni a második tréningen – bár autója csúnyán összetört korábban, szerelőinek sikerült megjavítaniuk a 88-as számú Alfa Romeót. Hasonlóan szerencsés volt az első edzésen szintén autót törő Tom Coronel is.

Akárcsak az első edzés, a második sem a Hyundaiokról szólt – vagyis éppen róluk, ha azt nézzük, mennyire sikerült visszafogni Michelisz Norbertéketa BoP-rendszerrel. Michelisz 5-ös számú Hyundaiát egyébként szerelni is kellett a második tréning alatt.

A versenyzők továbbra is ismerkedtek a vonalvezetéssel és a körülményekkel, amely olykor pályaelhagyással járt – a sorozathoz az előző hétvégén csatlakozó kétszeres DTM-bajnok, Timo Scheider példul a 8-as kanyarban forgott meg.

A legkiegyensúlyozott teljesítményt továbbra is az Audi nyújtotta, de erős volt az első edzésen az élen végző Pepe Oriola is a Cuprával, valamint próbálták „menteni a Hyundai becsületét” az Yvan Muller Racing versenyzői.

Az élen azonban Frédéric Vervisch végzett az Audival, a belga pilóta előnye csaknem másfél tizedmásodperc volt a második helyen végző Pepe Oriola előtt. A harmadik leggyorsabbként Gordon Shedden zárta a második edzést. Michelisz a 17. helyen végzett, ám a Zengő Motorsport versenyzői sem éppen könnyű edzésen vannak túl. Szabó Zsolt a 22., Nagy Norbert a 24. pozícióban zárt.

A WTCR vuhani hétvégéjének programja szombaton 4.30-kor folytatódik az első időmérő edzéssel.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
VUHAN, KÍNA, MÁSODIK SZABADEDZÉS

1. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 1:22.795
2. Pepe Oriola (spanyol, Cupra) +0.143
3. Gordon Shedden (brit, Audi) +0.269
4. Nathanaël Berthon (francia, Audi) +0.309
5. Aurélien Panis (francia, Audi) +0.316
...
17. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +1.268
...
22. Szabó Zsolt (magyar, Cupra) +2.003
...
24. Nagy Norbert (magyar, Cupra) +2.288

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik