WTCR: Vernay nyerte az első versenyt, Tarquini a 4., Michelisz az 5.

Vágólapra másolva!
2018.11.17. 08:31
null
Vernay nyerte meg az első versenyt a szezonzárón (Fotó: WTCR)
Nem sikerült a rajt-cél győzelem Rob Huff számára a túraautó-világkupa (WTCR) makaói hétvégéjének első versenyén. A győzelem ugyanis Jean-Karl Vernay-é lett, aki a biztonsági autós fázis után állt az élre. Másodikként Yvan Muller futott be, Huff harmadikként látta meg a kockás zászlót. A bajnoki összetettet vezető Gabriele Tarquini a negyedik helyen ért célba. Mögötte Michelisz Norbert végzett.

 

Rob Huff uralta a makaói hétvége pénteki napját – a helyi pályán már kilenc győzelemmel büszkélkedő versenyzőmindkét időmérőt megnyerte,így az első futamon is ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását.

Úgy tűnt, hogy Huff jól kapta el a rajtot, ám néhány körrel később már csak a harmadik volt. Az élre Yvan Muller állt, és még Jean-Karl Vernay is meg tudta előzni az első helyről rajtoló britet. A mezőny hátsóbb részében Frédéric Vervisch ütközött Mehdi Bennanival, Kevin Ceccon pedig nem tudta kikerülni őket, így igencsak feltorlódott a mezőny.

Pályára kellett küldeni a biztonsági autót, de két körrel később már folytatódhatott is a verseny. Vernay elment Muller mellett, és az élre állt. Michelisz Norbert ekkor az ötödik helyen haladt, de hamar elkezdte őt támadni Esteban Guerrieri.

Az ötödik körben mégis előkerült a piros zászló. A 15. helyen haladó Gordon Shedden a pálya egyik legszűkebb részén, a Police bendnél hibázott – autója elejével eltalálta a falat, és keresztbe állt. Az Audi elállta az utat, így a mögötte érkezők nem tudtak továbbmenni, ezért szakították félbe a versenyt.

A futam bő tíz percig állt, az újraindítás előtti felvezető körön az egyik szabadkártyás versenyző, André Couto ragadt a rajtrácson. A repülő rajtnál Mullerék nem bírtak Vernay-vel, a francia meg tudta tartani az első helyet.

Hátrébb Thed Björk csatázott később Mat'o Homolával, de Luigi Ferrara és Timo Scheider is egymásra talált.

Vernay behúzta a győzelmet, mögötte Muller, majd Huff ért célba. Ők hárman szorosan egymás mögött futottak be, a negyedik helyen célba érő és a bajnoki összetettet vezető Tarquini lemaradása már nagyobb volt. Mögötte csapattársa, Michelisz végzett. Az első tízbe továbbá Guerrieri, Oriola, Scheider, Ferrara és Homola fért be.

Nem alakult jól a szombati nap a Zengő Motorsport pilótái számára. Szabó Zsolt el sem tudott rajtolni az első versenyen, mígNagy Norbert 23. lett.Bár Muller Tarquini előtt ért célba, csupán hat pontot tudott faragni a hátrányánvk-összetettben.

Folytatás vasárnap, magyar idő szerint 1.20-kor a második versennyel. A harmadik és egyben utolsó futamot nem sokkal utána, 4 órától rendezik.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
MAKAÓ, 1. VERSENY

1. Jean-Karl Vernay (francia, Audi)
2. Yvan Muller (francia, Hyundai)
3. Rob Huff (brit, Volkswagen)
4. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai)
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)

23. Nagy Norbert (magyar, Cupra)
Szabó Zsolt (magyar, Cupra) nem indult

A vk élcsoportja 28 futam után: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) 305 pont, 2. Muller (francia, Hyundai) 272, 3. Vernay (belga, Audi) 245, 4. Björk (svéd, Hyundai) 238, 5. Oriola (spanyol, Cupra) 235, 6. Guerrieri (argentin, Honda) 227, 7. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 227 …20. Nagy D. (magyar, Hyundai) 36, …24. Nagy N. (magyar, Cupra) 18, …29. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik