WTCR: öt magyarnak szurkolhatunk a hétvégén a Hungaroringen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.26. 10:53
null
A mezőny állandó tagjai, Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport is indul a mogyoródi hétvégén (Fotó: AFP)
A Hungaroringen folytatódik a túraautó-világkupa (WTCR) 2018-as idénye, ráadásul nem kevesebb mint öt magyar versenyzővel a mezőnyben. Az első hétvége nem éppen honfitársaink sikereit hozta, ám Michelisz Norbertéknek hazai pályán lesz lehetőségük javítani ezen a hétvégén. Íme, néhány hasznos információ a WTCR hungaroringi programjáról!

 

Az elmúlt évek sikeres magyarországi WTCC-versenyhétvégék után a sorozat utódja, a WTCR is hazánkba látogat, és a Hungaroringen rendezik meg a szezon második versenyhétvégéjét. Ami a szezonnyitót illeti, Gabriele Tarquini távozhatott a legelégedettebben Marrákesből, a veterán olasz pilóta a háromból két versenyt megnyert, így Magyarországra érkezvén ő vezeti a bajnoki összetettet. Tarqini csapattársának, Michelisz Norbert is sikerült 22 pontot gyűjtenie a marokkói szombaton és vasárnapon, így a tabella 8. helyéről várhatja hazai viadalait.

A Hyundai i30 N-nel rajthoz álló pilótán, valamint a mezőny további állandó magyar tagjain, vagyis a Zengő Motorsport versenyzőin – Szabó Zsolton és Nagy Norberten – kívülmásik két honfitársunkért is szurkolhatunk a hétvégén.A tavalyi szezonban a WTCC-ben versenyző Nagy Dániel Michelisz csapata, a M1RA Racing színeiben áll rajthoz a mogyoródi versenyeken, míg a TCR International Series tavalyi ezüstérmese, Tassi Attila is megmérettetheti magát a Hungaroringen szabadkártyás pilótaként.

A hétvége programja:

Ami a hétvége beosztását illeti, szombaton és vasárnap láthatjuk a mogyoródi aszfaltcsíkon a WTCR-autókat. Előbbi programja viszonylag korán, reggel 8.30-kor kezdődik az első szabadedzéssel – ennek időtartama 30 perc lesz. A második tréning, mely ugyanennyi ideig tart, 10.10-kor veszi kezdetét.

Szombaton rendeznek egy időmérő edzést is, mely az első verseny rajtsorrendjét határozza meg. Ez 12.30-kor kezdődik, az első, 12 körös verseny pedig 15.25-kor rajtol.

Vasárnap kicsit később kelhetünk, ha csak a WTCR eseményeire vagyunk kíváncsiak, ugyanis a sorozat programja 10 órakor kezdődik a hétvége második kvalifikációjával. Ezt a korábbi WTCC-rendben bonyolítják le, azaz három szakaszból áll, melyből az utolsóba a leggyorsabb öt pilóta jut be, és mindenkinek egy-egy lehetősége lesz minél gyorsabban körbeérni a pályán – ez alapján alakul ki rangsorrend a vasárnapi versenyekre.

Az első tíz helyezett fordított sorrendben áll fel a rajtrácsra a 15.30-kor kezdődő második futamra, vagyis a vasárnapi időmérő tizedik helyezettje indulhat a pole pozícióból a 12 körös viadalon. A hétvége harmadik versenyére, mely kicsit hosszabb (15 körös) lesz, 16.55-ös kezdéssel kerül sor.

Jegyek:

Lehetőség van a két napra külön, valamint a teljes hétvégére is jegyet vásárolni. Aki csak szombaton szeretné a helyszínről végigizgulni a csatákat, 4900 forintért vásárolhat belépőt, a vasárnapi jegy kicsit drágább, egészen pontosan 5900 forint. A teljes hétvégére szóló belépő 7900 forintba kerül.

Emellett lehetőség van Paddock-belépő vásárlására is, ezért a szombati és a vasárnapi napra (külön-külön) 4900 forintot kell fizetni. Ezt pluszban kell megvenni a belépőjegyhez, ugyanis önmagában nem jogosít belépésre a Hungaroring területére. 14 éves kor alatt a nézőtéri és a Paddockba való belépés is ingyenes, viszont szülői felügyelet mindenképp szükséges.

A vasárnapi napra továbbá VIP-belépő váltása is lehetséges. Ez 295 euróba (kb. 90 000 forint) kerül, ami magába foglalja a belépést a nézőtérre és a Paddockba, valamint reggeli, ebéd és snack is jár hozzá, továbbá VIP-parkoló az autóval érkezőknek.

Aki tömegközlekedéssel szeretne eljutni Mogyoródra, annak a szervezők biztosítanak ingyenes buszjáratot, mely a budapesti Stadion autóbusz-pályaudvarról indul félóránként – az első 7.30-kor, az utolsó 13.30-kor. A Hungaroringről 13.30 és 18.30 között szállítják vissza a buszok a fővárosba a kilátogatókat. Az eddigi információk szerint viszont ily módon kijutni a pályához csak vasárnap lesz lehetőségük a nézőknek.

Televíziós közvetítés:

Bár a WTCR magyarországi hétvégéje ütközik Formula–1-es Azerbajdzsáni Nagydíjjal, valamint a Formula E párizsi viadalával is, az élő közvetítésekre az eddig megszokottak szerint kerül sor. Eszerint a szombati eseményeket a WTCR hivatalos Facebook-oldalán lehet élőben megtekinteni, vasárnap viszont az időmérőt és a két versenyt az Eurosport1-en nézhetik meg – a kvalifikációt csak felvételről, a két futamot viszont élőben. Emellett a Nemzeti Sport Online is a helyszínről szolgáltatja majd a legfontosabb információkat, történéseket.

A bajnokság élmezőnye a hungaroringi hétvége előtt: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai i30 N) 62 pont, 2. Thed Björk (svéd, Hyundai i30 N) 51, 3. Mehdi Bennani (marokkói, Volkswagen Golf GTI) 42, 4. Jean-Karl Vernay (francia, Audi RS 3 LMS) 41, 5. Yann Ehrlacher (francia, Honda Civic Type R) 37, 6. Yvan Muller (francia, Hyundai i30 N) 29, 7. Robert Huff (brit, Volkswagen Golf GTI) 24, 8. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30 N) 22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik