WTCR: Oriola nyitott az élen a két óráig tartó első edzésen Vuhanban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.05. 09:12
Mindössze egy hét szünet után folytatódik a túraautó-világkupa (WTCR) 2018-as idénye. A helyszín ismét Kína, ám a ningpói pálya után Vuhan utcáit veszik birtokba Michelisz Norberték. A Hyundaiokat ismét jelentős pluszsúllyal sújtották, így nehéz hétvége vár rájuk, amit már az első szabadedzés is megmutatott. A nyitó tréninget Pepe Oriola zárta az élen Nathanaël Berthon és Gordon Shedden előtt.

A vuhani hétvége előtt ismét módosítottak a BoP-rendszeren, és úgy tűnik, hogy ez megint a Hyundai-versenyzőket sújtotta a leginkább – Michelisz Norberték nem kevesebb, mint 60 kg plusszal kezdhetik meg a második kínai versenyhétvégét. Mikor legutóbb (Zandvoortban) ily módon próbálták nehezíteni a Hyundaiok helyzetét, a gyártó autóit használó összes pilóta pont nélkül zárta a hétvégét. ismét módosítottak a BoP-rendszeren, és úgy tűnik, hogy ez megint a Hyundai-versenyzőket sújtotta a leginkább – Michelisz Norberték nem kevesebb, mint 60 kg plusszal kezdhetik meg a második kínai versenyhétvégét. Mikor legutóbb (Zandvoortban) ily módon próbálták nehezíteni a Hyundaiok helyzetét, a gyártó autóit használó összes pilóta pont nélkül zárta a hétvégét.

A vuhani hétvége első szabadedzése azonban Fabrizio Giovanardi számára indult a legrosszabbul, ugyanis kevesebb mint öt perccel a kezdés után máris a gumifalnak csapta az autóját, így nem kellett sokat várni, hogy először előkerüljön a piros zászló. Giovanardi később elárulta, hogy a féktávot rontotta el, és ez okozta a vesztét.

Az edzés csaknem másfél órát állt, mire elszállították a csúnyán összetört Alfa Romeót, és helyreállították a pályában keletkezett károkat. Néhány perccel az újraindítás után Ma Csing-hua is megforgott, de a WTCR-ben az előző hétvégén debütáló kínai pilóta éppen csak hozzáért a falhoz, így magától vissza tudott térni a bokszutcába.

A Hyundaiok „visszafogása” már az első edzésen éreztette a hatását – bár Yvan Muller és Thed Björk egy ideig tartották magát az első tízben, az edzés felénél Gabriele Tarquini csak a 18., Michelisz pedig csupán a 19. helyen állt.

Nem Giovanardi volt az egyetlen, aki miatt lengetni kellett a piros zászlót. Bő 12 perccel az edzés vége előtt Tom Coronel is eltalálta a gumifalat, így ismét félbe kellett szakítani a gyakorlást. Ezúttal azonban sokkal kevesebb kellett várni, mire folytatódhatott a pályán zajló munka.

Az utolsó percben Pepe Oriola okozott némi izgalmat egy kisebb megcsúszással, de nem sokkal később sikerült végre leinteni az edzést, ami a félbeszakításokkal a tervezett fél óra helyett két óráig tartott.

Az élen éppen Oriola végzett, a második Nathanaël Berthon lett, a harmadik helyen Gordon Shedden zárta az edzést. A legjobb hyundaios Muller volt a 9. pozícióban. Michelisz a 20., Szabó Zsolt a 21. lett, Nagy Norbert pedig a 23. hellyel nyitott.

A vuhani hétvége programja 9.30-kor folytatódna a második szabadedzéssel, ám a csúszás miatt könnyen lehet, hogy változik a program.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
VUHAN, KÍNA, ELSŐ SZABADEDZÉS

1. Pepe Oriola (spanyol, Cupra)
2. Nathanaël Berthon (francia, Audi)
3. Gordon Shedden (brit, Audi)
4. Aurélien Comte (francia, Peugeot)
5. Denis Dupont (belga, Audi)
...
20. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
21. Szabó Zsolt (magyar, Cupra)

...
23. Nagy Norbert (magyar, Cupra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik