Monteiro Portugáliában is csak kívülállóként szemlélheti az eseményeket (Fotó: AFP)

 

Tiago Monteiro tavaly szeptemberben, Barcelonában sérült meg súlyosan tesztelés közben, így nemcsak a WTCC-s szezon utolsó versenyhétvégéit kellett kihagynia – és azt, hogy a világbajnoki címért harcolhasson –, hanem az idei idényben rajtoló WTCR-es sorozat első négy hétvégéjét is.

Az előzetes tervek szerint viszont az ötödik helyszínre, a portugáliai Vila Realba már a mezőny tagjaként utazott volna, ám a Monteiro nemrég bejelentette: mégsem tud rajthoz állni hazai versenyein ezen a hétvégén.

„Vissza akarok térni és nagyon frusztráló, hogy nem tudok versenyezni a hazámban, a rajongóim előtt, egy olyan pályán, ami annyira látványos, mint a Vila Real-i – mondta a portugál pilóta. – De elengedhetetlen, hogy a felépülésem száz százalékos legyen."

„A valóságban a kilenc hónapos lábadozás minimális olyan sérülések esetében, mint az enyém. Közel vagyok a teljes felépüléshez, de türelmesnek kell lennem. Tudom, hogy a türelem végül kifizetődik, mert erősebben térhetek vissza. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy készen álljak erre a különleges hétvégére, de túl korán van orvosi szempontból" – vallotta be.

Monteirót az első négy versenyhétvégén Benjamin Lessennes helyettesítette. Ez a portugáliai viadalon sem lesz másképp, amelyet június 23-án és 24-én rendeznek.

A VK ÉLCSOPORTJA 12 FUTAM UTÁN
1. Ehrlacher (francia, Honda) 146 pont, 2. Muller (francia, Hyundai) 137, 3. Huff (brit, Volskwagen) 130, 4. Vernay (francia, Audi) 121, 5. Tarquini (olasz, Hyundai) 118, 6. Björk (svéd, Hyundai) 112, …8. Michelisz (magyar, Hyundai) 102, …15. Nagy D. (magyar, Cupra) 36, … 21. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 2