WTCR: Muller nyert, Michelisz rajthoz sem állt az újraindított versenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 20:06
null
Tömegbalesettel indult az első verseny a Vila Real-i utcai pályán (Fotó: Twitter)
Yvan Muller győzelmével ért véget a kaotikus szombati verseny a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai állomásán. Hatalmas tömegbaleset miatt kellett félbeszakítani a viadalt már az első körben, az újraindításkor pedig Muller került a pole-ba – az első helyről indulva végül sima rajt-cél győzelmet aratott. A második Esteban Guerrieri, a harmadik Pepe Oriola lett. Michelisz Norbert autója megsérült a rajtbalesetkor, így nem tudott felállni a rajtrácsra az újraindításkor.

 

Először úgy tűnt, hogy néhány kanyarig tart csak az első verseny Vila Realban, a rajtot követően ugyanis hatalmas tömegbaleset alakult ki. Ennek elindítója az első helyért harcoló két volkswagenes, Rob Huff és Mehdi Bennani volt. A nagy csata közben összementek, a mögöttük érkezők pedig nem tudták kikerülni őket, így sokan egymásba hajtottak – az egyik autó még ki is gyulladt.

Michelisz Norbert volt az egyetlen, aki tovább tudott menni, ám az ő autója is jelentősen sérült, és utóbb meg is állt vele a pályán.

WTCR Race 1- Big crash in the streets of Vila Real Portugal

Still haven't subscribed to FIA WTCR on YouTube? https://goo.gl/tdatIR Connect with the FIA WTCR Facebook: https://www.facebook.com/WorldTouringCarCup/ Twitter: https://twitter.com/fia_wtcr Instagram: https://instagram.com/FIA_WTCR Snapchat: https://www.snapchat.com/add/fia_wtcr Website: https://www.fiawtcr.com/

A versenyt azonnal félbeszakították, és kétséges volt, hogy újraindítják-e. Erre végül bő két órával később sor került – az igencsak megfogyatkozó mezőny a biztonsági autó mögött kezdhette újra a versenyt, Yvan Mullerrel a pole-ban.

Michelisz autója annyira megrongálódott a rajtbalesetnél, hogy nem tudta újrakezdeni a versenyt, a Zengő Motorsport versenyzői, Szabó Zsolt és Nagy Norbert viszont igen.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert jó eredményt érhettem volna el. Egyelőre az is kérdéses, hogy holnap rajthoz tudok-e állni, sikerül-e a bukókeretet helyrehozni. A kezem is megsérült, rándulásra gyanakszunk, most várok az orvosi vizsgálatra" – nyilatkozta Michelisz.

 

A mezőny két kört teljesített a safety car mögött, mielőtt repülőrajttal megkezdődhetett volna a versengés. Muller jól kapta el a rajtot, és meg tudta tartani az első helyet, Gabriele Tarquini viszont megelőzte Esteban Guerrierit a második helyért. Később az argentinnak sikerült visszaszereznie a pozíciót.

Az elején nem sok minden történt, később viszont láthattunk néhány izgalmas csatát. Nagy Norbert például előbb Tom Coronelt előzte meg, majd a szabadkártyás Edgar Florindót támadta az utolsó pillanatig – megelőzni viszont már nem tudta a portugált. Pepe Oriola szintén elemében volt. A spanyol először Jean-Karl Verney-t előzte meg egy kemény és szép manőverrel, Tarquini mellett pedig az utolsó métereken ment el. Ez mellesleg dobogós helyet jelentett a számára.

Muller senkitől sem zavartatva diadalmaskodott, mögötte Guerrieri ért célba, Oriola lett a harmadik. Muller a győzelemmel átvette a vezetést az összetettben, előnye 18 pont unokaöccse, Yann Ehrlacher előtt. A bajnoki második részt sem vett az újraindított versenyen, autója ugyanis jelentősen sérült a rajtnál. Sőt, azt is felvetette, hogy akár a vasárnapi versenyeket is kénytelen lesz kihagyni.

A WTCR portugáliai versenyhétvégéje vasárnap 10.00-kor folytatódik a második időmérő edzéssel. Az első vasárnapi versenyt 15.45-től, a másodikat pedig 17.10-től rendezik.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
VILA REAL, ELSŐ VERSENY

1. Yvan Muller (francia, Hyundai)
2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
3. Pepe Oriola (spanyol, Cupra)
4. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai)
5. Jean-Karl Vernay (francia, Audi)
...
14. Nagy Norbert (magyar, Cupra)
15. Szabó Zsolt (magyar, Cupra)

...
Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) nem indult

A VK ÉLCSOPORTJA 13 FUTAM UTÁN
1. Muller (francia, Hyundai) 164 pont, 2. Ehrlacher (francia, Honda) 146, 3. Vernay (francia, Audi) 133, 4. Tarquini (olasz, Hyundai) 132, 5. Huff (brit, Volkswagen) 130, 6. Guerrieri (argentin, Hyundai) 129, ...8. Michelisz (magyar, Hyundai) 102, ...15. Nagy D. (magyar, Cupra) 36, ...21. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik