WTCR: Minden a terveink szerint alakult pénteken – Michelisz

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 15:01
null
Michelisz Norbert úgy érzi, ura a helyzetnek (Fotó: fiawtcr.com)
Úgy érzi, ura a helyzetnek, ugyanakkor tudja, nem szabad hátradőlni, hiszen a neheze még hátravan. Michelisz Norbert háromból két futamon az élről rajtol a malajziai idényzárón.

 

Ezt hívják úgy, hogy tökéletes kezdés?
Igen, de ahhoz, hogy legyen bármi jelentősége, tökéletes folytatás is kell – mondta Michelisz Norbert. – Persze, örülök neki, hogy a pénteki napból sikerült kihoznunk a maximumot és megnyerni mindkét időmérő edzést, de azért a feszültség nem ment le rólunk, hiszen hetvenöt pont talál gazdára vasárnap, és az én előnyöm Esteban Guerrierivel szemben tizenöt.

Továbbra is úgy érzi, hogy ura a helyzetnek?
– Igen, és ez önbizalmat ad. Mint ahogy az is, hogy minden a terveink szerint alakult pénteken.

Meglepte, hogy Muller és Björk, vagyis a Lynk & Co versenyzői ennyire lemaradtak az éllovasok mögött?
Egy kicsit igen. Nem tudom pontosan, hogy mi történt velük, nem tudom, mivel „mentek mellé”, de az én helyzetemben némi könnyebbséget jelent, hogy bizonyos szempontból ők hátrányba kerültek.

Érzésre mekkora volt a különbség a nappali és az éjszakai, villanyfényes edzés között?
– Este talán könnyebb a helyzetünk. Annyira jó a megvilágítás, hogy éjszaka is látni minden referenciapontot a pályán, és egy kicsit hűvösebb van, bár a páratartalom még akkor is nagyon magas. A Hyundai nappal és éjszaka is jól működött, és én is jól működtem…

…akkor nem is baj, hogy villanyfénynél zajlik majd az utolsó, mindent eldöntő verseny?
Nem. Nem számítok rá, hogy ez nagyon megkeverné a lapokat.

Említette a hőséget. Mennyire viseli meg?
Nem is a levegő hőmérsékletével van a gond – bár a harmincegy-harminckét fok azért melegnek számít –, hanem a páratartalommal, ami miatt nagyon izzadunk. Fél óra alatt másfél-két liter vizet veszítünk, úgyhogy reggeltől kezdve folyamatosan figyelni kell a folyadékpótlásra. Már csak a koncentráció miatt is.

Mennyit segít a csapat?
– Mindenben száz százalékig mögöttem állnak a márkatársak, és azt is mindenki tudja, hogy bár jó volt a pénteki nap, ugyanezt kell hozni vasárnap is. Tehát dolgozni kell tovább.

Jól jött, hogy volt egy szabadnapjuk szombaton, vagy inkább versenyzett volna?
– Ennek is két oldala van: egyrészt a testünk pihenhetett egy kicsit, másrészt viszont én fizikailag is készen állok a csatára, és lendületben is vagyok, úgyhogy én jobban szerettem volna, ha már szombaton folytatódik a küzdelem. De így is megoldjuk.

Lehet ilyen esetben taktikázni?
– Az első rajthelyekről jól kell menni, ez nem is kérdés. Az első lépés, hogy jó rajtot fogjak, és megnyerjem az első futamot, utána megnézzük, hogyan is állunk a bajnokságban…

WTCR OSCARO, 10. FORDULÓ, SEPANG
A vk állása:
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30) 326 pont, 2. Guerrieri (argentin, Honda Civic) 311, 3. Muller (francia, Lynk & Co) 305, …23. Tassi (magyar, Honda Civic) 52
A PROGRAM
Vasárnap
(magyar idő szerint). 8.15: 1. verseny. 11.15: 2. verseny. 13.10: 3. verseny

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik