WTCR: Michelisz a 18. lett a 2. edzésen, egy zengős is előtte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 18:22
A hollandiai Zandvoort pályáján folytatódik a túraautó-világkupa (WTCR) idei sorozata, amelynek második szabadedzésén is jól működőnek tűnik az FIA elgondolása: az első három versenyhétvégét uraló Hyundai visszaszorítása igazán remekül sikerült, a márka négy autója a 16., a 18., a 19. és a 22. helyen zárta a második tréninget, Michelisz Norbert volt a második leggyorsabb közülük.

Az első három versenyhétvégén a Hyundai uralta a WTCR mezőnyét, így aztán az FIA illetékesei úgy döntöttek, hogy a maximális extra súly (60 kg) mellett további teljesítménycsökkentő intézkedéseknek köszönhetően az első edzés után a második edzést is a mezőny második felében zárta a négy dél-koreai autó. Michelisz Norbert a 18. helyen zárta az edzést, csapattársa, szintén a BRC versenyzője, Gabriele Tarquini a 16. helyen végzett, a legutóbbi WTCC-bajnok Thed Björk a 19., míg a vk-pontversenyt vezető csapattársa, Yvan Muller lett a leglassabb Hyundai-pilóta a 22. helyen.

A Zengő Cuprái felemásan szerepeltek, hiszen míg Szabó Zsolt még Micheliszt is megelőzve a 17. helyen végzett, addig csapattársa, Nagy Norbert a 27 tagú mezőnyben a 25. helyet hozta.

Az edzésen egyébként az első tréninget második helyen záró Esteban Guerrieri volt a leggyorsabb Hondájával, megelőzve csapattársát, az első edzésen diadalmaskodó Yann Erhlachert, a harmadik Aurélien Comte lett Peugeot-val.

WTCR, HOLLAND FUTAM
TOVÁBBI PROGRAM
VASÁRNAP
8.00:
WTCR, Hollandia, 1. időmérő
16.20: WTCR, Hollandia, 1. futam
HÉTFŐ
8.30:
Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. időmérő (Tv: Eurosport2)
12.15: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. futam (Tv: Eurosport2, M4 Sport)
16.35: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 3. futam (Tv: Eurosport2)

A VK ÉLCSOPORTJA 9 FUTAM UTÁN
1. Muller (francia, Hyundai) 135 pont, 2. Tarquini (olasz, Hyundai) 118, 3. Björk (svéd, Hyundai) 107, 4. Michelisz (magyar, Hyundai) 99, 5. Ehrlacher (francia, Honda) 90, 6. Huff (brit, Volkswagen) 82, …12. Nagy D. (magyar, Cupra) 36, …20. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik