Michelisz szerezte meg az első rajthelyet (Fotó: Földi Imre)

A WTCR magyarországi hétvégéjének szombati napja a Hondáról és főleg a Münnich Motorsportról szólt. Néstor Girolami rajt-cél győzelmet aratott, de a mezőny mindkét állandó magyar tagjának, Michelisz Norbertnek és Tassi Attilának is sikerült a pontszerzés.

Vasárnap a második, háromszakaszos időmérővel folytatódott a program a Hungaroringen. Néhány perccel a Q1 kezdete után Michelisz állt az élre, akit csapattársa, Gabriele Tarquini követett a második helyen. Az első szakasz felénél Thed Björk vette át a vezetést, ám nem sokáig – Michelisz hamar visszaállt az élre.

A Hyundai magyar versenyzője egészen a Q1 végéig az első helyen maradt, Tassi azonban a 17. pozícióban végzett, így Michelisszel ellentétben ő nem jutott tovább a Q2-be. Tenke Tamás a Zengő Motorsport színeiben a második kvalifikációt is a 27. helyen zárta.

A Q2 egyik nagy hiányzója Yvan Muller volt, és Michelisznek is nehezebb dolga akadt, hogy a második szakaszban a legjobb öt közé kerüljön, ezzel kivívva a továbbjutást a Q3-ba. Végül sikerült a negyedik leggyorsabb kört autózni, így ő is harcba szállhatott a pole pozícióért. Az élen Yann Ehrlacher végzett a Q2-ben, bejutott még az utolsó szakaszba Néstor Girolami, Gabriele Tarquini és Esteban Guerrieri.

A Q3-ban Girolami próbálkozott először olyan időt futni, ami végül elég lehet a rajtelsőséghez. Az argentin 1:52:546-os köre nem volt nehezen verhető, és éppen Michelisz jött utána, akinek azonban bár nem sikerült túlszárnyalnia Girolamit – bő két tizedmásodperccel elmaradt tőle –, később azt a kört törölték, amiért Girolami levágta a négyes kanyart, ezzel pedig előnyhöz jutott. Emiatt a magyar versenyző neve volt olvasható az első helyen.

Harmadikként Guerrieri szállt harcba a pole-ért, aki egy hajszállal, nyolc ezredmásodperccel autózott lassabban Michelisznél. A következőként próbálkozó Ehrlacher sem tudta megelőzni a Hyundai pilótáját, sőt, ő még Guerrieritől is kikapott. Az utolsó percekben egyedül Tarquini foszthatta meg csapattársát a pole-tól, de ez végül nem következett be, így a hazai pályán szereplő hyundaios indulhat az első helyről a harmadik futamon.

Michelisz mögött a sorrend az első tízben: Guerrieri, Ehrlacher, Tarquini, Girolami, Azcona, Björk, Farfus, Haglöf – a sort Vernay zárja, aki a fordított rajtrácsos második versenynek a pole-ból vághat neki.

Folytatás 15.30-kor a vasárnapi első versennyel. A záró futam 17 órakor rajtol.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
HUNGARORING, 2. IDŐMÉRŐ
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
1:52.784
2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) +0.008
3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) +0.040
4. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) +0.123
5. Néstor Girolami (argentin, Honda) idő nélkül
...
17. Tassi Attila (magyar, Honda) +0.553
...
27. Tenke Tamás (magyar, Cupra) +2.492