Abszolút ideálisnak nevezhető körülmények fogadták a mezőnyt a WTCR negyedik fordulójának vasárnapi napján. Bár sok versenyzőnek teljesen ismeretlen volt a zandvoorti pálya, ez az időmérőn nem nagyon éreztette hatását.

Egy versenyző viszont már a kvalifikáció első harmadában bajba került. Szabó Zsolt a pálya középső részén mérte el az egyik kanyart, és lesodródva a pályáról a gumifal állította meg a SEAT-ot. A magyar versenyző miatt először csak a sárga zászlót lengették, ám nem sokkal később félbeszakították az időmérőt. A Zengő Motorsportnak így ez a hétvége sem telhet el probléma nélkül.

A pályamunkásoknak szerencsére sikerült hamar helyrehozni a gumifalban keletkezett károkat, így alig néhány perc után folytatódhatott a körözés.

Robert Huff az egész időmérő alatt egyenletes teljesítményt nyújtott, így az élen állt, amikor két perccel a kockás zászló lengetése előtt már ki is szállt a Volkswagenjéből. Aggódnia utólag sem kellett, a hátralévő időben senki nem taszította le az első helyről, így a brit versenyző indulhat a pole pozícióból a vasárnapi versenyen.

A második Yann Ehrlacher, a harmadik Gordon Shedden lett. A legjobb hyundaiosként Michelisz Norbert végzett, aki a 14. helyről kezdhetné meg az első versenyt Zandvoortban, ám még egy öthelyes rajtbüntetéssel is számolnia kell. Csapattársa, Gabriele Tarquini csak a 24. helyről rajtolhat, míg a vk-éllovas Yvan Muller a 21. pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását.

A zengős Nagy Norbert a 23. helyen végzett, csapattársa, Szabó Zsolt korai balesete miatt csak a 26. helyről rajtolhat – persze csak ha addig sikerül megjavítani a SEAT-ját.

Az első zandvoorti verseny 16.20-kor indul. Hétfőn további két futamot rendeznek, az elsőt 12.15-től, a másodikat 16.35-től.

WTCR, HOLLAND FUTAM
TOVÁBBI PROGRAM
VASÁRNAP

16.20: WTCR, Hollandia, 1. futam
HÉTFŐ
8.30:
Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. időmérő (Tv: Eurosport2)
12.15: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. futam (Tv: Eurosport2, M4 Sport)
16.35: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 3. futam (Tv: Eurosport2)

A VK ÉLCSOPORTJA 9 FUTAM UTÁN
1. Muller (francia, Hyundai) 137 pont, 2. Tarquini (olasz, Hyundai) 118, 3. Björk (svéd, Hyundai) 112, 4. Michelisz (magyar, Hyundai) 102, 5. Ehrlacher (francia, Honda) 91, 6. Huff (brit, Volkswagen) 82, ...12. Nagy D. (magyar, Cupra) 36, ...20. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 2